Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 10. szám - Tandori Dezső: A mesemondó (vers)

Jó idők nem jönnek a kultúrára, de ez a géniusz oly büntetése, ahogy vak-marokkal szórt, csupa-hívság volt az ántivilágban a „mese"- magyarhonion még például a

a jugókhoz, szlovákokhoz, románokhoz satöbbi képest silány bére is -, a „mese" bére. Vers, novella, gyermek- irodalom, regény, esszé, egyéb.

Nem megyek bele ebbe. Ah, ahogy Kosztolányi azt írta, hogy 1- -914, sietni, és jött a háború, mondhatnám, sietett-e, jól gazdálkodott-e, és volt miből gazdálkodnia? aki megtehette...

...jött a... jött s itt van a.... nem is tudom, mi. Idők Szelleme. A dobálna, a Globus, mely nem mustár és nem uborka, bár sok mindenre uborkaszezont hoz.

Élhetsz a boldog tudatban, „mesés", hogy amit csinálsz, nem kell senkinek úgy, hogy meg is élhess belőle csak a lét minimumán - de ez mára már napilap-téma... élj bármi tudatban, valami minimum alatt lehetsz csak, ez lassan átitat, és mire mint más lakos megörvendhetnél: rólad van szó a cikkben, nyomtatásban, „Nyomtatás Te", már rég a kígyóbűvölt állapot dermedtségében ülsz - s most mit csinálj? Nem!! Erről nem írok, Kosztolányi inkább révületbe vigyen; hogy egykor vőfény voltál, s hogy kalapodon a verőfény táncolt. Nagy fény volt Lellén, boldog is lehettél volna, és nem is akárhogy, mégis olyan lett az egész, miként nem tudtál más olvasmányt kikínlódni magadnak, csak a Stevensont, azt vitted- tizenhétszer olvasott szíved csücskét, szamárfüles-kopottját! -, fa tövében lapoztad, tallóztál benne, megint becsuktad, olajosabb lett kicsit, kínlódtál akkor is emígy meg úgy, ezen a sok munka pár évtized

során segített valamit, mesésebb időd volt az, másokét megítélni nem dolgod, megvan a magad baja.