Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 10. szám - Tolnai Ottó: Jégzsinór (A Járásszéli naplóból)

Akkor válnak fontossá ezek a történetek, ha tudjuk, Tóth Menyus: Csontváry, Rippl, Farkas István, Czóbel, Vajda és Veszelszky mellett minden idők egyik legnagyobb magyar festőművésze. A rádióban többször olvastam fel róla.

Itt a Kádár elvtárs, mondta Pólyák a bíborosnak. A bíboros felugrott. Hol?! Itt, nem látja? De hiszen ez Kádár, a meteorológus. Igen, mondta Pólyák, egy meteorológus is lehet elvtárs. Tudjátok, mit esztek, kérdezte a kisgazdákat. Mit? A Torgyán lányát. A villák megálltak a levegőben. Mert a Horn Gyula fejbe rúgta. A Torgyán az egy kos. Egyszer egy politikusnak azt mondta, tudod ki előtt állsz? Nem? A Horn Gyula előtt. Gyorsan megfordult. Hol van? Ki? Kérdezte Pólyák. Hát a Horn. Nem látod, húzza a trágyát.

Pólyák rengeteget bajlódott az oroszokkal. Télen mezítláb hordták ki a mocsárból neki a szilfát. Kádár, a meteorológus, aki a Gajdócsiékkal vadászott, telehu- gyozta az orosz őr csizmáját. Az orosz meg se moccant. Tudod mennyit tud hugyozni egy ember egy-két napos sörözés után, mint a ló, pontosan annyit. De az orosz csak tűrte. Tűrte, hogy megteljen forró ararinyal mind a két csizma. Pedig ezzel az erővel nyugodtan le is lőhette volna a szegény meteorológus elvtársat. Amikor jött a váltás, félrement, lehúzta a csizmákat és szépen kiöntögette az akkorra már jeges vizeletet. Pólyák éppen csak tankot nem vett tőlük. Pedig azt is kínáltak, mondja.

Egri orvos birtokán nagyapja volt a gazdatiszt. Amikor Egriéket a gettóba vitték, rendszeresen hordták nekik a kenyeret. Valahogy lefizették a németeket. Egy napon üresen találták a gettót. Gyorsan biciklire ültek és az állomásra hajtottak. De már késő volt. Bevagonírozták őket. Látták, amikor Egri a két kislány szájába dugta a ciánkapszulát és összenyomta a fogukat. És ő is bevett egyet. A németek indulás előtt egy árokba dobálták a hullákat, őrt állítottak melléjük. De éjszaka ci- bálni kezdték őket a kóbor kutyák. Pólyák öregapja köteleket hozott, végigmászott az árokban és a lábukra kötötte. Ha megneszelik, őt is közéjük lövik. Aztán egyenkint kihúzta, talicskába rakta és eltemette őket.

Menyust különben Benes is jól ismerte. Benes rajztanárom, barátom volt Zentán. Az egyik nagy, lombos mesefa ő Bodor Anikó, Burány Béci és Tripolszky mellett. A belügy már fiatal tanár korától basztatta. Jóllehet a legártatlanabb emberek egyike, akit ismerek. Csupán a külseje, életvitele, világi belgrádi-párizsi festő volta (Dadoval járt Akadémiára, a szerb-montenegrói Hantai Simonnal) irritálta a kisvárost, irritálta olyannyira, hogy végül bezárták, s el kellett hagynia az országot; szegedi, majd kecskeméti festő lett.

Amikor berendeztük volt a Symposion szerkesztőségét, első dolgom volt, hogy berámáztassam, felrakjam a falakra linómetszeteit - amelyek később majd, a szerkesztőség felszámolásakor Sziverihez kerülnek, a legjobb lap, amely állandó rettegésünket jelenítette meg, akkor is ott lógott, amikor sorban betiltották a folyóirat számait, amikor kiszállt hozzánk a rendőrség (Marival, titkárnőnkkel - aki ma a Családi kör főszerkesztője - ketten vártuk őket), hogy lefoglalja a remittendát, majd a Bábel fedőlapjára is felkerül, s a következő nemzedék emblematikus rajzává lesz.

Az igazi bonyodalmak a zentai kisérleti színház beindítása körül vették kezdetüket, a dolgok akkortájt mérgesedtek el. A belügynek, az volt az érzésem, min21