Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 10. szám - Tolnai Ottó: Jégzsinór (A Járásszéli naplóból)

sége elixirjéhez?! (Mint ún. költészetemnek is különben, hogy végre annak az al­kímiáját is érintsük.) Olyan csendes, szelíd, jó ember, hogy még légycsapót sem láthatsz a házában. A szomszéd fia vasat vág. Vágja, mondja az apja, mint a Hermann bácsi a krumplicukrot. Hát maga ismerte a Hermann bácsit? kérdem elámulva kijelenté­sén. Ha benn jártunk a városban, mondja, mindig megálltunk mézeskalácsot venni náluk. Miért, maga is ismerte a Hermann bácsit? A szomszédjukban lak­tunk, a Pálinkás-házban. Ötéves sem voltam még, amikor egy kamion állt meg előttük, és feltuszkolták őket. Amikor elcsendesedett az utca, belopakodtunk az árva kis boltba. Már különben is teljesen üres volt. A fogason ott lógott Hermann néni sárga kulikabátja, abból vágták a két sárga csillagot. Az üvegharang alatt egy zöld légy zúgott. Miközben arról a szelíd figuráról beszél, akinek a házában még légycsapót sem láthatsz, ő két légycsapóval hadonászik. Ül déltől estig a sámlin és csapkodja a le­gyeket az istálló meszelt falán. Ott szeretnek sütkérezni. A titinkék meg kapkod­ják őket a porc közül. Sehol sincs a Járásszélen olyan porc, mint a Szokol udvará­ban. Igaz, a Járáson nincs egy szál sem. Ott a sziksóban csak vörösnadrág van, cickafark, sóparé, meg vadkapor. Messziről úgy fest, mintha a járvány miatt bennmaradt tehenek bőgését dirigálná a véres légycsapókkal. Azon se lepődnék meg, ha egy olyan légycsapót találna fel, amely magától csapkodja a legyeket a konyhaasztalon, mert ott is nagyon szeretnek korcsolyázni a kifolyt, megsava- nyodott tejen. Nem gyulladt be, csak most fordul a macska szeme, mondja Magdika. Iskander, a mosolygó arab fotós is hozzátartozik az én kecskeméti csapatomhoz. Ki kellene faggatni, mennyire segített neki a sivatag ismerete abban, hogy az Al­föld szociofotósa legyen? Ismét meg kell látogatni és vele menni ki Pólyákhoz. Majd akkor lesz fogás, idéz egy horgászt Szajbély Misi, ha a szomorúfűz levelei akkorák lesznek, mint az egér füle. Hihetetlen, mennyire egzaktok tudnak lenni ezek a mértékegységek is. Mostanában magyarázta el valaki, hogyan lehet ponto­san megszámolni, hány csöpp víz van a Ludasi tóban. Úgy, hogy ha egy fityókba x csöpp fér, a tóban pedig y liter víz van, akkor a ludasban z csöpp víz kell hogy legyen, persze néhány csöpp ide, vagy oda nem számít, valahogy így, nem írtam fel a pontos (egzakt) adatokat, alkalomadtán pontosítok (egzaktabbá teszem a dolgot)... Polyákot még a bácstopolyai művésztelepen ismertem meg. Egy hatalmas rön­köt csapkodott a kisbabájával. Aztán eljött a Végeladás kecskeméti bemutatójára. Mi Németh P Istvánnal, az Újvidéki Magyar Színház igazgatójával, Bánszky Má­riával, Végellel utaztunk oda. Sokan összejöttek, Csáki Judit szép kritikát írt a Népszabadságban. Az előadás utáni vacsoránál Réti Erika és köztem ült. Mondta, nem nézi a színésznőket, mert amikor Kubába utazott, a tanyasi asszonyok meg­babonázták a kukacát, és még mindig nem oldozták föl. Még ma is szépen tud mesélni a kubai fákról, a kubai nőkről. Aztán többször meglátogattuk Matkó- pusztán. Hihetetlen, mennyire megőrződött ott az ősi világ. Akármennyire mo­zog, változik is körben minden, az ottani világ nem maszatolódik, színeződik el. 19

Next

/
Thumbnails
Contents