Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 9. szám - Gáll Ernő: A regionalizmus kihívása

másfajta identitásnak a kinyilvánítási lehetőségét. Azaz nemzettudata az »anyanemzettel« kapcsolja össze elsősorban"?

A Kivándorló irodalom szerzőjének a radikalizmusában sok igazság rejlik. Kérdés viszont, mennyire elviselhető tartósan a tételéből következő szkizofrenikus létállapot és tudat? Hová vezethetnek ezek egy lappangó vagy nyílt etnikumközi konfliktusokkal megterhelt közegben?

Régióink népesedési és geopolitikai valóságához közelebb állónak érzem Pomogáts Bélának az erdélyi magyar kultúra hármas kötődésről szóló nézetét. Pomogáts, aki könyvet írt a transzszilvanizmusról, és több írásában foglalkozott a nemzeti és a regionális irodalmak viszonyával, úgy látja, hogy minden kisebbséget többféle kötődés határoz meg. Alapvető természetesen az anyanemzethez való viszony, hisz ahhoz tartozik, de nem kevésbé fontosak a léte kereteit jelentő országhoz, annak többségi nemzetéhez, s az ott élő más népekhez való kapcsolatai. Végül - hívja fel a figyelmet Pomogáts - nem szabad megfeledkeznünk e népcsoportnak önmagához, történelméhez, kialakult hagyományaihoz, egyszóval saját identitásához való ragaszkodásáról. Az önazonosság megőrzéséhez, s a jövő fejlődéséhez mindhárom vonatkozási rendszerre szükség van. „Jó példáját adja - írja Pomogáts - e hármas rendszerben érvényesülő meghatározottságnak az erdélyi (romániai) magyar kultúra, amely természetesen nem tudja kivonni magát a romániai társadalomban érvényesülő folyamatok hatása alól, híven őrzi a magyar nemzeti kultúra egységének tudatát, ugyanakkor erős elkötelezettséggel és tudatossággal kötődik az erdélyi magyarság hagyományaihoz és szellemi értékeihez."8

Szervesen kiegészíti ezt a koncepciót Pomogátsnak a „magyar irodalom policentrikus modelljét" kifejtő elmélete. Szerzőnk úgy látja, hogy ez a szellemi képződmény eltér az ismert több központú kultúráktól (francia, kanadai-francia, angol, kanadai-angol stb.). A magyar irodalom központúsága abból származik, hogy az utódállamokban jelentős magyar kisebbségek élnek, szerte a világban pedig számottevő emigrációs csoportok alakultak ki. Ezek - önmagukat is oltalmazva - megteremtették a maguk literatúráját.

Ilyenformán a különböző művelődési-irodalmi regionalizmusok a maguk változatosságában egyszerre fejezik ki a kisebb-nagyobb magyar diaszpórákat s az egységes nemzeti művelődés életerejét.

*

Kuncz Aladár, aki - túlzás nélkül - meg is személyesítette a magyar kultúra egységét, s az erdélyi regionális irodalom európai elkötelezettségét, Erdélyben egy virtuális Közép-Euró- pát látott. Szemléletére utalva, az erdélyiség mai, regionalista fogantatású ébresztése a közép-európai problematika körüli eszmecserék felelevenítését is kívánja.

A nyolcvanas évek közepén, amikor Milan Kundera megjelentette nagy visszhangot kiváltó esszéjét9, a régiót sújtó szerencsétlenség lényegét abban jelölte meg, hogy országai eltűntek Nyugat térképeiről. A jeles cseh író Európa e részének a szovjet birodalomba való beolvasztása, identitásának elrablása ellen tiltakozott. Protestáló hangjába a szemrehányás, a felelősségre vonás akcentusai keveredtek, hiszen úgy látta, hogy a tragédiát kiváltó ok nem csupán Oroszországban keresendő. Kundera Európát is elmarasztalta, mert a valamikor szervesen kultúrkörébe tartozó népeket és államaikat sorsukra hagyta.

Milan Kundera írása nem hajdanvolt - nyugati fogantatású - művelődések nekrológja kívánt lenni. O nem valaminő megrendítő rekviemet akart nyilvánosságra hozni, hanem - szándékai szerint - szellemi-erkölcsi emancipációra, a régiónazonosság visszahódítására buzdított. Mondhatni, szellemi szabadságharcra ösztönzött, s ez az inkább rejtett, mint explicit módon megfogalmazott felhívás főként térségünk másként gondolkodó értelmiségiéi között talált kedvező fogadtatásra. Persze, a polémia sem maradt, nem is maradhatott el. A Kunderával vitába szállók azonban nem csupán a nézeteit többé-kevés81