Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 9. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (VIII. rész – fordította Szenyán Erzsébet)

festenek akkor, amikor a forró nap mindent kiéget, és másként az esős évszakban, amikor mindent elborít a buján tenyésző zöld növényzet, hogy ugyanazoknak a hasadékoknak és sziklanyúlványoknak más lesz az alakjuk, mélységük és színük a reggeli nap vízszintes sugaraiban, s megint más délben, amikor a napsugarak függőlegesen érik a földet. Ekkor a fiú megérti, hogy ugyanaz a táj többféle, állandóan változó kompozíciót rejt magában, s tudni kell, hogy ezek mikor és milyen sorrendben követik egymást, mit jelentenek, mit mondanak, mire figyelmeztetnek.

A fiú első leckéje ez: a világ beszél, méghozzá sok nyelven, s ezeket állandóan tanulni kell. Az idő múlásával aztán más leckéket is megtanul: megismeri saját planétáját, saját térképét s a rajta kijelölt csapásokat, utakat, azok irányát, rajzát, elhelyezkedését. Mert bár látszatra köröskörül semmi sincs, csak kihalt pusztaság, a valóságban ezeket a földeket számos földút, gyalogút, csapás, ösvény szeli át, amelyek ugyan nem látszanak a homokban és a kövek közt, de mélyen bevésődtek az évszázadok óta itt vándorló emberek emlékezetébe. És itt kezdődik a nagy Szomáliái játék, amelynek tétje a megmaradás, az élet. Ezek az útvonalak ugyanis kúttól kútig, legelőtől legelőig vezetitek Az évszázados háborúk, konfliktusok és egyezségek eredményeként minden rokoni csoportnak, minden klánnak és törzsi szövetségnek megvannak a maga, hagyományok által szentesített útvonalai, kútjai és legelői. A helyzet nagyjából ideális olyankor, amikor elég eső esik, a legelők zöldek, nincs túl sok állat, és nem születik túl sok ember. De jöjjön csak a szárazság, ami elég gyakori jelenség, száradjon ki a fű, apadjanak el a kutak! Az utak, ösvények évek alatt kialakult mesteri hálózata, amely arra szolgál, hogy a klánok elkerüljék egymást, ne találkozzanak, ne csapjanak össze, máris érvényét veszti, összegabalyodik, meglazul és szétszakad. A vándorló csoportok kétségbeesetten keresik azokat a kutakat, amelyekben még akad némi víz, s minden áron el akarnak odajutni. Mindenünnen a felé a néhány legelő felé hajtják az állatokat, ahol maradt egy kevéske fű. A száraz évszak a lázas keresés, a feszültségek, dühöngések, háborúk évadjává válik. Ilyenkor az emberekből előjön minden rossz tulajdonságuk: a bizalmatlanság, ravaszkodás, kapzsiság, gyűlölet.

Hamed azt mondja, hogy költészetükben gyakran esik szó olyan klánok tragédiájáról, pusztulásáról, amelyek már nem jutottak el vándorlásuk során a legközelebbi kútig. Az ilyen halálos vándorlás napokig, sőt, hetekig tarthat. Először a juhok és kecskék hullanak el, mert csak pár napig bírják ki víz nélkül. Aztán a gyerekek kerülnek sorra. - Aztán a gyerekek - mondja, de nem tesz hozzá semmit. Sem azt, hogyan reagálnak erre az anyák és apák, sem azt, hogyan temetik el a tetemeket. - Aztán a gyerekek - ismétli, és megint elhallgat. Olyan borzasztó meleg van, hogy megszólalni is nehéz. Most múlt dél, az ember alig kap levegőt. - Aztán meghalnak a nők - folytatja kis idő múlva. - Akik még élnek, nem nagyon állhatnak meg. Ha minden halálesetnél megállnának, sosem jutnának el a kútig, s így az egyik halált újabb és újabb követné. A klán, amely vándorolt, létezett, valahol útközben eltűnne. Többé már senki sem állapítaná meg, hova lettek azok az emberek. Magam elé képzeltem azt az útvonalat,

74