Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 9. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (VIII. rész – fordította Szenyán Erzsébet)

Ryszard Kapuscinski

Ében

Az éj fekete kristályai

Az út végén, ahogy haladunk, látszik a láthatáron lebukó napkorong. Amikor pár perc múlva már nem vakít a fénye, és eltűnik, azonnal ránk szakad az éjszaka, és egyedül maradunk a sötétséggel. Szemem sarkából látom, hogy a Toyotát vezető Sebuya egyre idegesebb. Afrikában a sofőrök nem szívesen utaznak éjszaka - a sötétség nyugtalanítja őket. Annyira félnek az éjszakától, hogy gyakran nem is vállalnak vezetést naplemente után. Figyeltem őket olyankor, ha mégis kénytelenek voltak éjszaka vezetni. Ahelyett, hogy maguk elé néznének, idegesen az út két oldalát figyelik. Arcvonásaik élesek, feszültek. Halán- tékukon izzadságcseppek jelennek meg. Annak ellenére, hogy az utak tele vannak kátyúval, gödörrel, huppanóval, nem lassítanak, hanem vágtatnak hanyatt- homlok, hogy mielőbb olyan helyre érjenek, ahol emberek vannak, ahol zaj és fény van. Éjszakai utazás közben minden ok nélkül pánikba esnek, mocorognak, összekucorodnak a volán mögött, mintha valaki golyózáport zúdítana a gépkocsira.- Kuna nini? - kérdem (szuahéliül: valami baj van?). Sosem válaszolnak, csak száguldanak tovább a recsegő, ropogó autóval nagy porfelhők közepette.- Hatari? - kérdem kis idő múlva (valami veszély?). Hallgatnak tovább, nem is figyelnek rám.

Félnek valamitől, harcolnak valamiféle démonnal, amelyet nem látok, nem ismerek. Az én szememben a sötétségnek egyszerű és meghatározott tulajdonságai vannak: szinte áthatolhatatlanul fekete, meleg, fülledt és - ha megállunk, s Sebuya kikapcsolja a motort - teljesen hangtalan. Meggyőződésem azonban, hogy Sebuya szerint én szinte semmit sem tudok a sötétségről. Nem tudom nevezetesen, hogy a nappal és az éjszaka az két külön valóság, két külön világ. Nappal az ember valahogy elboldogul a környezetével, elvan, létezik, akár nyugodtan is élhet, az éjszaka azonban védtelenné teszi őt, kiszolgáltatja az ellenségeinek, életére törő erőket rejteget a sötétben. Ezért aztán a félelem, amely nappal az ember szívében szunnyad elfojtva, elrejtőzve, éjszaka erőszakos, legyőzhetetlen rettegéssé, tolakodó lidércnyomássá válik. Mennyire fontos, hogy az ember ilyenkor közösségben legyen! A többiek jelenléte enyhülést hoz, nyugtatja az idegeket, csökkenti a feszültséget.

60