Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám - Pomogáts Béla: Faludy György kilencven esztendeje
ság ellen akart küzdeni, természetesen egy szabad szellem fegyvereivel. A szellemi ellenállás eredendően a két világháború közötti korszak hívószava volt, valójában azonban a véres huszadik század második felében is érvényes maradt, mint egyetlen hiteles (és távlatosan eredményesnek bizonyult) szellemi stratégia. Faludy György ennek a szellemi ellenállásnak volt a költője és közéleti harcosa. 2. Faludy György 1910. szeptember 22-én született Budapesten, értelmiségi családban, édesapja vegyész, a felsőfokú ipariskola tanára volt. Rokonai éltek a Felvidéken, Zsolna környékén, gyermekkorában, mint erről Pokolbeli víg napjaim című önéletrajzában beszámolt, emlékezetes élményeket kapott a hegyvidéki falusi tájtól, ahol nagyapja vendégfogadója és kocsmája volt. Családjához tartozott az Egyesül Államokban világhírnevet szerzett fizikus: Szilárd Leó. 1928-ban a budapesti Evangélikus Főgimnáziumban tett érettségi vizsgát, majd egy hónapot Firenzében töltött. 1928-1930-ban a bécsi, 1930-1931-ben a berlini, 1931-1932-ben a párizsi, végül 1933-1934-ben a grazi egyetemen tanult. Széles körű európai tájékozottságra tett szert, több nyugati nyelvet is elsajátított. 1933-1934-ben katonai szolgálatot teljesített, zászlósi rangot kapott, ezt később megvonták tőle. Első versei a harmincas évek elején a Dénes Béla által szerkesztett Független Szemlében és a Magyar Hírlap című napilapban jelentek meg. 1938-ban a Officina Kiadó gondozásában látott napvilágot A pompeji strázsa című első verseskötete. Az ifjúkori zsengék után a fiatal Faludy György költészetére érezhetően Villon balladái, illetve Bertolt Brecht Villon-átköltései, Heine dalai és Erich Kästner modern ihletésű balladái hatottak. Vagyis nem csupán saját világképét, saját érzésvilágát fejezte ki nevezetes Villon-tolmácsolásaiban, hanem az általa értelmezett Villon mutatott irányt az ő személyes költői mondanivalója számára. Ennek a személyességét és a szerepkeresést egyaránt kifejező lírai magatartásnak első beszédes példája a Ballada F. Gy. egi/etlen szerelméről című négy részre osztott költemény, amely már mindenképpen magán viseli az érett Faludy-költészet jeleit. A szerelmi emlékek balladisztikus felelevenítése nyomán született költemény négy nőalakot és négy szerelmi kalandot idéz fel, az első három beteljesült, éppen ezért könnyen befejezhető, sőt némiképp elfeledhető élmény, az utolsó viszont beteljesületlen, ezért fájdalmas és felejthetetlen. A rendkívül plasztikusan, a maguk erotikus emlékképeiben igen konkrét módon elbeszélt szerelmi történetek magukon viselik Faludy költészetének egyéni karakterét, így a chansonszerű előadásmódot, a kendőzetlen érzékiséget, és megalkotják azt a lírai hőst, aki valójában Faludy költői pályájának első évtizedeiben a versek állandó lírai szereplője lesz. Ez a lírai hős a pikareszk műfaj alakjaival tart rokonságot, maszkok nélkül jelenik meg az olvasó előtt, és nyíltan mutatja be a költő életének eseményeit. A szerelmi balladában Faludy György költészetének két jellegzetes karakterjegye is megjelenik. Az első a műveltséganyag, és ennek vitalista értelmezése, amely során a filozófiai, az irodalmi és a művészeti élmények minduntalan összeszövődnek a személyes tapasztalatokkal, mi több, az erotikával. Például ezekben a többször is idézett híres sorokban: „Ez a szerelem is éppen / úgy kezdődik, mint minden szerelem: / most két hétig Einsteinről beszélsz nekem / és két hét múlva lefekszel velem." A másik jellegzetes lírai karakterjegyet az érzékletes, nem egyszer expresszív szóképek, hasonlatok alkotják, például: „haja oly szőke volt, hogy meggyújthatták volna rajta / a firenzei dóm összes gyertyáit", vagy: „rászegezte kihívó szemét, / mely olyan kék volt, mintha a sarkában / egy ibolyát préseltek volna szét". Ezek az erőteljes színélményekre alapozott hasonlatok a későroman36
