Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 9. szám - Pomogáts Béla: Faludy György kilencven esztendeje

Pomogáts Béla Faludy György kilencven esztendeje í. Faludy György egy alkalommal arról beszélt, hogy tizenhat éves korában olvasta Camille Flammarion, múlt századi francia csillagásznak egyik könyvét. Ez a munka a hu­szadik század kivételes csillagászati eseményeit jelentette be a többi között. Eszerint teljes napfogyatkozásra 1944-ben az Ausztráliától nyugatra fekvő Új Kaledóniában, teljes hold- fogyatkozásra pedig 1968-ban az Egyesült Államokban Boston és Baltimore körzetében le­het számítani. Faludy mindkét eseménynél jelen volt: 1944-ben mint a Japán ellen harcoló amerikai hadsereg önkéntese, 1968-ban pedig mint egy amerikai egyetem vendégpro­fesszora. Életének menete mindig rendkívüli események és baljós csillagzatok vonzásában ha­ladt, az igazi alkotó nyugalmat, amelyre fiatal költőként egykoron vágyott, talán csak má­sodik amerikai emigrációjában, majd végleges hazatérése után sikerült megszereznie. Máskülönben szüntelen üldöztetés és menekülés volt a sorsa: zaklatott életpályája során négy kontinensen is megfordult: Európán kívül Afrikában, Észak-Amerikában és Óceániá­ban, Budapesten kívül huzamosabb időt töltött el Bécsben, Párizsban, Londonban, Firenzében, Málta szigetén, New Yorkban és Torontóban, emellett a kistarcsai és a recski kényszermunkatáborban, az Egyesült Államok hadseregében, volt újságíró, egyetemi ta­nár és munkanélküli, szembefordult a huszadik század mindkét totalitárius diktatúrájával: a fasizmussal és a kommunizmussal. Ha a modern magyar költészetnek van Odysseusa, az minden bizonnyal ő, aki nemcsak a messze tengereket járta be, hanem a huszadik szá­zadi történelem mitologikus szörnyetegeivel is találkozott. Nemsokára ünnepli kilencvenedik születésnapját, szinte mindent látott, mindent megtapasztalt, amit a mögöt­tünk lévő kaotikus és kegyetlen évszázad hozott. Mindig nyugtalanságok űzték, talán csak a régi magyar költészet nevezetes egyéniségei, például egy Balassi Bálint, éltek meg hozzá hasonló kalandos életet. Mindig az európai kultúra és a szabadelvű tradíciók vigyázó őrszemének a küldetését vállalta, akinek egy végső bomlás előtt álló világ veszendő értékeit kell megmentenie a pusztulás elől. A veszé­lyeztetettségnek ez a szorongató érzése természetesen nemcsak az ő költészetében kapott hangot, hanem egész nemzedékénél, így Radnóti Miklós, Vas István, Weöres Sándor és Jékely Zoltán lírájában. Ez a nemzedék, amelyet a modern magyar költészet „harmadik generációjának" nevez az irodalomtörténet-írás, mind nyugtalanabb szívvel figyelte a Ma­gyarország és Európa egén feltűnő sötét jeleket, és legalább az európai kultúra nagy esz­ményeit próbálta a nehéz időkön átmenteni. Faludy György írói és közéleti tevékenységét mindig lázadó, protestáló szenvedély ve­zérelte. Impulzív és harcos egyéniségnek született, és ha nosztalgikus érzéssel gondolt is vissza ifjúságának békés és varázslatos élményeire (a harmincas évek első felére), minde­nekelőtt a küzdelmet választotta: a lassan mindent megrontó és elpusztító újkori barbár­35

Next

/
Thumbnails
Contents