Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Részletek Balázs Ferenc és Christine Frederiksen levelezéséből (A leveleket az angol eredetiből fordította és közzéteszi: Vallasek Júlia)
lusztráció lesz benne, erdélyi magyar művész készítette őket az én fényképeim és képeslapjaim után. Mindenki rólad kérdez, és az esküvőnk időpontjáról. Azt válaszolom nekik, hogy jössz már, és minden meglesz a maga idejében." IX. Mészkő, 1932. szeptember 28. Mi ketten sokat szenvedtünk, és időnként akaratlanul is kínozzuk egymást, de ne veszítsd el a hitedet! Én hiszek. Ez az egy életem van, azt akarom, hogy „sikeres" legyen -vagyis a teljes, az egész életet akarom, amennyire csak az erőmből futja. A mi házasságunkban van egy komoly gond: nemcsak nekünk kettőnknek kell összeszoknunk, hanem valahogyan a két különböző világot is össze kell békítenünk, amelyből jövünk. Örülök neki, boldog vagyok, hogy sosem adtad fel az ezért vívott harcot. És én sem. (...) A te nagy álmod a nevelés. Szereted a gyermekeket. Es máris érezhető a hatásod. A tanító valódi oktatást akar, homokot és enyvet vásárolt, hogy domborzati térképet készítsen a földrajz órákra. Nagy előrelépést jelent az új iskola. Virág van az ablakában. Még egy satupadot is vásároltunk. Az iskola tulajdonképpen két szobából áll, az egyiket a szabad foglalkozásnak tartottuk fenn, két nagy pingpongasztallal és satupaddal. Szeretném, ha a kicsik (háromévestől hatévesig) hetente egyszer összegyűlnének, hogy megismerjék és megszeressék egymást, ez jó előkészítő lenne a jövő nyári napközi otthon számára. Te már tudod, hogyan tedd magad hasznossá. A konyha újrapadozásának az a legnagyobb akadálya, hogy már nagyon az idegeire mentem a híveimnek. Gondold el: első évben a cséplőgép, második évben a templom és az orgona, harmadik évben az iskola újjáépítése, két napi ingyenmunkával mindenki részéről. Ráadásul a cséplőgépet bérbe adtuk egy másik faluba, amiből gyakorlatilag csak kárunk származott, (ezért is engem okolnak, holott nem én intéztem, hanem Kereki, ámbár a legjobb szándékkal). Hát, nem könnyű egy falut vezetni.9 X. 1935. március (...) Elképzelted, hogy tanár lennék Amerikában. Van fogalmad arról, milyen keveset tudok én valójában? Lehetek író, mert vannak gondolataim, és csakis olyasmiről írok, amiről van mondanivalóm, de ahhoz, hogy szabályszerű tanár legyek egy rendes kollégiumban, részletekbe menő, alapos ismeretekre volna szükségem, ezekkel pedig nem rendelkezem. Biflázhatnék óráról-órára. Aztán meg, nem elégítene ki az, hogy tanár lehetek, esetleg jó tanár. Tudom, hogy jó előadó vagyok, de tanítani - ez egészen más dolog. Amikor a Népfőiskolán előadásokat tartottam, sosem voltam biztos abban, sikerült-e feltöltenem őket azzal a titokzatos valamivel, ami a hallgatóságot úgy vonzza. Ha kell, tudok beszélgetést irányítani, de ugyanezt mesterségszerűen végezni - erre nem vágyom. 64
