Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 9. szám - Bogdán László: A dáridó (elbeszélés)

tornőnek, aki Gelut, az ezredest és őt tartja, ki kell mondania talán nem is minden alap nélkül, szánalomra méltó beteg embernek, más megközelítésben mocskos fantáziájú szadista őrültnek, mert nem ismeri a hírheded N. tábornokot és famulusait!... Mit mond, hogy ebben is tévedek, ismeri? És hogy az egyik betegség korántsem kicsinyítheti a másikat, nem nagyíthatja, az azonban, hogy pontosan ilyenek voltunk, sőt még ilyenebbek, mindent elárul a szisztéma milyenségéről, hogy patetikusabban fogalmazzunk, a rendszer természetéről?! Lehet, hogy a doktornőnek mégiscsak igaza van, de tudnia kell azt is, hogy ítélet nincs, ahogyan különben már Szent Ágoston is tanította! Bár az egyik hallgat reá, mondotta a kereszténység nagy nevelője, a másik megveti, és többen a gonosz módon hízelkedő bűnöket, mintsem az erény hasznosságait kedvelik, azonban Krisztus szolgáinak - akár királyok, akár fejedelmek, akár bírák, akár katonák, akár pro- vinciaiak, akár gazdagok, akár szegények, akár szabadok, akár szolgák, bármilyen neműek is - ha a szükség úgy kívánja, még a legrosszabb, és leggyalázatosabb államot is el kell tűrniük!... Igen, ezt mondta a nagy egyházatya, akit még a mélyen tisztelt, egykor Spanyolországban tevékenykedő doktornő sem vádolhat mondjuk balos elfogultságokkal, és nagyon érdekes az indoklása is, hiszen sugárzóan jelenti ki azt is, hogy a béketűrés által az angyaloknak legszentebb és legföl- ségesebb hajlékába és a mennyei birodalomba, ahol az Isten akarata a törvény, maguknak a legfényesebb helyet kell elkészíteniük... Hát nem úgy hangzik ez, mint az eljövendő kommunista aranykor? Amikor majd minden szép lesz és jó lesz, sőt a legszebb és a legjobb lesz minden, s ha most még vannak is hibák és bajok, nem kis részben az élesedő osztályharc okán-jogán, ott majd megszűnnek elvtársak, de erre ő, bármennyire is igyekszik eltekinteni ettől, valahogy mindég N. tábornok vizslató tekintetét érezve magán, semmit nem tud mondani, számára amúgysem létezik érvényes jövő! Vagy ha igen - és visszakanyarodva megint a darab időre kényszerűen elhagyott dáridóhoz, ezt N. tábornoknak is megvallotta akkor - ez a jövő szörnyűséges lesz, hiszen Drakula előbb-utóbb elragadja őt, s miközben a tábornok gúnyosan röhögött, megjegyezve, hogy „ehhez nekik is lesz még néhány kedves szavuk", s poharát az övéhez érintve ivott, ő elkerülve egyre gyanakvóbb tekintetét újra B. tábornok női bugyival elfedett, de sejthetően kivörösödő arcára meredt, az ölében fickándozó leányzót figyelte, s mindennél hatalmasabb érzés fogalmazódott meg benne: csak el innen, el! Miközben ismételten Drakula különös, őt megbabonázó tekintetét igyekezett minél pontosabban leírni a kíváncsi generálisnak, amikor az asztalukhoz támolygott a köpcös Albu ezredes, Páun fő riválisa, N. egyik kegyence, és sírós hangon, türelmetlenül szakítva félbe őt, közölte, hogy „fáj, kimondhatatlanul fáj a feje, szaggat, mindjárt szétmegy, ne röhögjük ki, de úgy érzi, hogy valaki beköltözött a fejébe, mindennek az az átkozott illuzionista az oka, ott van valaki az ő fejében és perfid módon, pökhendien irányítja őt, biztosan az itteni emberek átkozták meg, boszorkányok ezek a székelyek mindannyian, és különben is, ott ahol állandóan az ördögöt vélik látni és ahol mindennaposak a különféle mágikus praktikák, minden elképzelhető, ahogyan itt mondogatják sötéten, az egy jón kívül, megátkozták őt is, egészen biztosan megbűvölték, beültettek valakit a fejébe, s az ipse ott csücsül mostan az ő beteg agyában, s röhögve őrli fel az ő maradék erejét és ellenállását, aka24