Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Részletek Balázs Ferenc és Christine Frederiksen levelezéséből (A leveleket az angol eredetiből fordította és közzéteszi: Vallasek Júlia)
VI. Subamarti, máj. 31. Legdrágább Kicsike, Most hosszú levélhez van hangulatom, hadd írjak először néhány szót Gandhiról. Aprócska ember, pár foggal, beesett ajakkal, csúnya orral - ezt te is tudod - az ellentét kedvéért, többnyire úgy jellemzik, hogy „a legcsúnyább kis teremtmény, aki valaha világra jött". Aztán a szemek - távolba révedő tekintet, nem figyel semmire - felesleges is volna, hiszen a szem nem lát - hanem mély, meditativ, absztrakt gondolkodást takar. Az ilyen tekintet sugarában az ember szükségét érzi az önelemzésnek, az élet komolyan vételének, semmi sem indít arra, hogy odaszaladj hozzá, és megöleld. Nyugodtan beszél, nem retorikus. Nagysága? Az a távolba révedő tekintet. Nem érdekli, ami itt és most történik. Soha nem vidám, ezzel átadná magát egy nevetésre késztető, apró pillanatnak, jelentéktelen cseppnek a világ folyásában. De azt is mondhatná valaki, őt nem ragadja magával a civilizáció kisszerűsége - egyszerű és igénytelen ember. Mára hosszú beszélgetést ígért nekem. Most valóra vált, itt ülök mellette a nagy ebédlőben (magam is ágyékkötőben), de úgy látszik, nem szeret ebéd közben beszélni. (ÉN SEM!) így aztán hallgatunk. Követői (azok, akikkel beszéltem) korlátoltak, mint minden ember. Az a fonókerék! Érdeklődtem, mi a véleményük a szövetkezeteken keresztül megvalósuló gazdasági fellendülésről. Azt a kormánynak kell elvégezni. Hihetetlenül ostoba dolog így félredobni az önbizalmat. Egy másik fiatalember úgy csevegett az Igazságról és Boldogságról, mintha konyítana is hozzá valamit. Igazság a szellemi (azaz tudatos) boldogság megszerzése. Minden ennek érdekében történik. Minden csak úgy, eszköz, hogy ezt elérhessük. Ezek szerint szex, jótett, szerelem, együttműködés, hősiesség mind csak eszköz. Nem bírom ezt a fajta indiai filozófiát. Egyre inkább meggyőződöm afelől, hogy KEVESET tanulhatunk a keleti világtól. Szellemiségük gyökértelen. Megpróbálják rövidíteni az Istenhez vezető utat. Azzal, hogy elkerülik az emberi tapasztalásban egyre mélyülő szeretet ösvényét, egyenesen Istent magát célozzák, azt képzelik, hogy önkontrollal, koncentrációval stb. (azaz jógával) annyira formálhatóvá lesz a tudatuk, hogy megérthetik Istent. De ez az „Isten értésük" csak ópiumos álom. Csendesen ülnek, álmodoznak, izzadnak és bólogatnak, s időnként transzba esnek a lelkesedéstől. Mi felett? Isten felett? isten a körülöttük kavargó világban van, amit soha nem érthetnek meg igazán. Az övék maya, illúzió. Istenük ONÁNIA. Elolvastam az India Anyát. A leleplezés gonosz szándékával íródott. Eltúlozza a tényeket. Adatait a kórházakból gyűjti, ahol természetesen minden rossz egybe van kötve. Gandhi „kanális ellenőrnek" nevezte a szerzőnőt. A normális India sokkal jobb állapotban van. De a megemlített hibák léteztek és ma is megvannak. Többnyire ez a szellemiség okozza őket, mi szerint a világ és az élet nem számít, csak Onánia Isten. India gyógyulófélben van. Most már törődni kezdett az emberi cselekvéssel is. Gyógyulását felgyorsítaná, ha a nyugati humanizmust nyújtanánk neki a nyugati materializmus helyett, (nem mintha ebből nem lenne itt is elég - az átlag kínai 61
