Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Szirtes Gábor: „Világom víg sötét világ...” (Kautzky Norbert: Párbeszéd)
Halálaink című ciklusban az önmaga után nyomozó költő az alkotópálya viszontagságairól szól, arról, hogy igyekeztek „legyintgetve eltüntetni", ám feltámadott és a „lila szövegű hősökkel" szemben vállalja a megmérettetést. Az az álszent, álnok, „farsangi álarcba öltözött világgal" hadakozik a költő, amelyben a szülők emléke és példája teremti meg a lelkek méltóságát és nyugalmát (Vádirat, Agyadnál üldögélek, Anyám utolsó vágya, Nincs temetés). A legkíméletlenebbül és legszigorúbban ítélkező versek gyűjteménye a Helyzetjelentés című ciklus. Az „ócskavasvilággal", az „értéktelen értékek fennhatóságával" vív kíméletlen harcot benne a költő, aki a híres-hírhedt három „T" egykoron szabadságot korlátozó hatalma és gyakorlata helyébe a saját három „T"-jét állítja: a tisztaságot, a tisztességet és a tehetséget. Teszi ezt még akkor is, ha tudja, hogy a szószegők, a robbantgatők, az orvlövészek világában „hátad mögött lapul a félelem / És a közöny betonbunkere" és ezért ellenállás helyett „a hallgatás parazsával nyelvünkön" élünk. Ám a költő azt is tudja, hogy egyszer eljön a számadás ideje és elérthetővé, megteremthetővé válik az értékálló Rend is, a szolgaságtól való megszabadulás világa (Amíg és addig, ]iidások összeesküvése). A keserű helyzetjelentést a sorsválasztás-ciklus követi (Sorsutak), melyben az ősök és az utódok összefonódó létezése a kapcsolatteremtő motívum: az ősapák, az ősanyák, a fiaik és az unokák ezen vers-mesék hősei, akik titokzatos kötődésükkel és kapcsolatukkal az öröklét megteremtői és szimbólumai. A sorsutazások hőseinek üzenete a választás szabadságáról szól, vagy a kényszerről, ami - a költő szerint - szintén választható. A Játékhatalom című ciklus öt verse Kautzky nagy-nagy szenvedélyét, a sportot állítja középpontjába, ám mindezt beleágyazva az elkallódó élet és a „nagy futás kalandjának" ellentétpárjába, ami nélkül - vallja a költő - élni sem érdemes. A játék így kap valóságosan filozófiai értelmet és jelentőséget: „... Futásunk egyre bénább elesettebb verítékmiktől Elszárad a fű makacsságunk több önmagunknál Maga a beteljesülés ami nélkül a vakvilág legyőz De helyettünk fiatal pásztorok vitézkednek a mezőkön Játékatyánk tudhatod mindenkinél jobban vénfiaid Esküszegők sohase lesznek játszani a megszakadásig A legbensőbb hitük méltósága..." (Fohász a játékkártyához) Az utolsó, Értékmentők című ciklus az emberes természet adta értékekért - a tisztaságért, a tisztességérét, a hűségért - emel szót, a pillanatnyi érdekfeladások veszélyeit hangsúlyozva, a tűnő pillanattal a maradandót állítva szembe, a „szabadnak is szabadon lenni akaró" magatartásmódot állítva a középpontba, emelve mintává (A tisztesség tisztelete, A keresgelőknek). Kautzky témavilága és költői látásmódja alapján - else) olvasatra - akár hagyományos, klasszikus értelemben vett konzervatív költőnek is tűnhetne, hiszen verseinek jelentős része családi emlékekkel, a magánélet eseményeivel, a nemzedékek találkozásával, a néha-néha átszürem- kedő gyermekkorral foglalkozik. így válik e líra fontos szereplőjévé az anyai nagyapa, az édesanya és az apa, mindazok, kiktől az élni-tanulás, a saját törvény, a hadakozás és az emberi helytállás volt megismerhető, elnyerhető. Mindaz, mi megtartotta a költőt a törvénytelenségben, az embert próbáló időkben (Áhítat, A kezdet kezdetén). Felvillannak azon gyermekkori élmények is, melyek a költő mai etikai arculatának forrásvidékei voltak (Céltábla). És természetesen ott vannak a családi élet azon történései és szereplői is, amelyek és akik ennek folyamatos megerősítéséhez járulnak hozzá a jelenben (Egy színészi alakítás élménye, Fényképarc). Erkölcs-központúsága ellenére sem tekinthető azonban Kautzky egyhangú költőnek. Mert igaz ugyan, hogy e líra egyik erőteljes hangját a „szabad megkötözöttek" világának, a deportáció börtönének keserű élményei váltják ki, ám korántsem kevésbé hangsúlyos a másik szólam: az élet- és sorsutazás emberi értékeket felmutató világáé és szereplőié. Miután az ábrázolásmód konkrétsága mögött szinte mindig általánosabb tanulságok, következtetések, mondandók világa rejtőzik, Kautzky lírájának horizontja is tágul, egyre egyetemesebbé válik. Kötete jól tükrözi írásművészetének karakterisztikus, prózájára is jellemző vonásait: az emberi létezés sajátosságainak, az ember önmagáért és a világért érzetl/viselt felelősségének hangsúlyos megjelenítését, a lét mélyrétegeiben megbúvó összefüggéseinek feltárására való szüntelen törekvését és mindennek szigorú etikai értékrendben történő megjelenítését. A vallomásos alaphelyzetből gazdag és összetett, tematikailag és formailag egyaránt sokszínű, ám erőteljes gondolati-érzelmi tartópilléreinek köszönhetően mégis homogén költői világ jön létre, aminek autentikus tükre a Párbeszéd című kötet, benne kortárs költészetünk eredeti, sajátos hangja szólal meg. S immáron az életmű nemcsak zárt, hanem e kötettel, sajnos, lezáruló is. (Pro Pannónia Kiadó, 1999) Szirtes Gábor 114
