Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Tusnády László: Képtelen kor rajza (Czigány Lóránt: Ahol állok, ahol megyek)
Képtelen kor rajza Czigány Lóránt: Ahol állok, ahol megyek Magáért beszél a cím, ugyanúgy, ahogy a könyvborítón az alatta lévő kép, amely a „S. A. Újhelyi Kegyesrendi Főrealgymnasium" század eleji látképe alapján készült. A borító belső részéről ugyanannak az embernek a két, időben nagyon távoli arca tekint ránk: a kisdiáké és napjaink híres tudósáé - hadd tegyem hozzá, művészéé, hiszen a szerző írói pályára készült, ráadásul humorista szeretett volna lenni. A cím, a könyv bármilyen ismerete nélkül rögtön azt sugallja, hogy az egykori gyermek és a jelenlegi tudós író egy irányba néz: szülőföldjére, és itt is az iskolára, arra, amelyik a legközelebb állt hozzá. Még nem olvassuk a könyv sorait, de máris érezzük a hallatlan szeretetek megbecsülést. A szellem napvilága ragyogott itt a legsanyarúbb időkben is, és az új idők új reklámfényei inkább igyekeznek elhomályosítani a múltból, a hagyományból áradó tiszta világosságot. Ezért több a számunkra Czigány Lóránt ragaszkodása bármilyen udvariassági gesztusnál, hiszen ő messzi tornyokat látva sem feledkezett el a mi világunkról. Könyvének varázsos szavaival a múlt üvegharangjában mi is leereszkedünk az ő eszmélésének hajnal-idejébe: szemével látjuk családtagjait, környezetét. A gyermekkor időtlen világából zuhanunk a könyörtelen történelmi valóságba. Egyszerre éljük át a gyermeki lélek létezés-örömét és a halált osztó fegyverek okozta döbbenetét. Elet és halál lélegzetet dermesztő tánca vonult vidékünkön, hazánkon és idegen földön is végestelen-végig. Hogy mily hatással volt mindez a könyv főszereplőjére, magára a szerzőre, azt az is bizonyítja, hogy oly elevenen idézi fel, hogy magunk is szemünk előtt látjuk a bombák marcangolta tájat, magunk is érezzük a tízéves gyermek döbbenetét, a közelgő tragédiát: az édesapa felkészíti gyermekét, hogy vigyázzon a családra, amikor ő már nem lesz jelen. Képtelen kor, képtelen események! A fenti beszélgetésnek egyenes folytatása az, hogy az édesapa hadifogságba került. A magyar határ közelében, Ausztria területén történt mindez. Ilyen körülmények közepette válik világossá a nyolcadik oldalon szereplő különös kijelentés: „Mert kétségtelen, hogy mindenkiben létezik törekvés az igazság megismerésére, ezt a törekvést azonban az ész ügyesen alárendeli a túlélés hétköznapi érdekeinek. Ez az ész igazi csele." Önmagunk megismerésének a nehézségeivel nagyon is tisztában van a szerző; az emlékezetben kavargó képekből fölöttébb nehéz elővarázsolni a hajdan-volt jelent. Pedig az nagyon tanulságos. Épp ezért lehet oly nagyon örülni mindazoknak a képeknek, amelyeket ily körülmények ellenére is oly világosan tud rögzíteni a szerző. Az oroszok megérkezésekor hamar vegyült üröm abba az örömbe, melyet a háború befejezése jelentett. „Vége volt a háború utáni önfeledt nyaralásnak, az oroszok meghozták a valóságot." Ez az a valóság, amelynek végső soron az lett a következménye, hogy Czigány Lóránt nem maradhatott hazájában. Épp egy különös görög fiú kapcsán idézi Tamásit: „valahol otthon lenni a világban", és ez a gondolat őt is elkíséri élete során. Elég ránézni újra a könyvére: a cím, a kép egyértelműen hirdeti, hogy Czigány Lóránt hol van otthon a világban. Lélekben sohasem távolodott el szülőföldjétől. Bontakozó gyermeki elméje fölöttébb éles látással fedezte fel, hogy vannak korok, amelyekben az életet humorral lehet szolgálni leginkább, ám az is hamar megvilágosodott előtte, hogy Petőfinek mélységesen igaza van: „Magyar vagyok. Természetem komoly,..." Bizony itt a humor szikrái nem mindig röppenhettek fel gondtalanul. A kuplédalok is disszonánsabban szóltak itt olykor, mint a világ felelőtlenebb és szerencsésebb tájain. Oly korban volt gyermek és ifjú a szerző, melyben hazánkra, népünkre irtózatos vész 115
