Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 7-8. szám - Nagy Zoltán Mihály: Summások, anno 2000

M. B. rokonszenves, művelt nő, bár csupán középiskolát végzett. Mint mondja, koráb­ban sokat olvasott, ma is szívesen vesz könyvet a kezébe, ha - nagyon ritkán - akad egy szabad félórája. Férje pár évvel ezelőtt meghalt, két gyerekkel és idős anyósával maradt. A korai halál okozta csapást lelkileg már feldolgozta. Felülkerekedett benne az életösztön, a családfenntartás kötelezettsége. Mindez együtt bőségesen elegendő ok a summáskodás vállalásához. Anyósa nyugdíjas, a fiúk tanulnak. M. B. a helyi gazdaságban dolgozott so­káig, de a munkáját nem fizették meg tisztességesen. Megözvegyülve, egyedüli kereső­ként kénytelen volt ott hagyni a gazdaságot, elszegődött summásnak. Igaz, a nagyobbik gyerek számításba jöhetett volna, mint kereső, de nem vette volna a szívére, hogy félbe­szakítsa szakiskolai tanulmányait. „Egyébként el sem tudott volna helyezkedni, mert mos­tanában akár húszéves munkaviszonnyal rendelkező munkásokat is elbocsátanak, nem­hogy újakat alkalmaznának." így lett summás, valójában egy anyaországi család mindenes cselédje. Munkája állandó jellegű, napi hétszázat keres, háromszori étkezés és szállás ga­rantálva. Azon túl, hogy elvégzi az éppen időszerű házi- és kerti munkákat, a munkaadó fiatal házaspár kiskorú gyerekét felügyeli; nagyobb ünnepeken is, hiszen a szülők ilyenkor - húsvét, karácsony, új év - nagyszámú vendégsereget fogadnak, vagy ők mennek ven­dégségbe, illetve szórakozni, s a gyereket őrá bízzák. Ezeken a legszentebb ünnepeken, tá­vol szeretteitől, esténként „nyugalomra" térve a számára kijelölt odúban, sokszor elsírja magát. Csak az vigasztalja, hogy hetvenéves anyósa egészséges, gondját viseli az unokái­nak, munkálkodik a háztájiban. Ennek ellenére azonnal abbahagyná a summáskodást, mi­helyt otthon elegendő keresethez jutna. „Erre azonban még várni kell, a helyzet nem javul." A legtöbb summásnak nincs állandó munkaadója. Ök odaát faluról falura kerékpároz­nak, cigányos szégyentelenséggel kínálkoznak bármilyen munkára. Sokuk számára foly­ton visszatérő gond a szállás kérdése, mivel nem minden gazda fogadja be őket éjszakára, még pénzért sem. I. K. szerint egyfajta előítélettel viszonyulnak az „ukránok" iránt. „Csak a munkánk kell, amúgy szinte semmibe vesznek bennünket." Vele és társaival megtörtént, hogy sok-sok elutasítás után egy pincében kellett meghúzniuk magukat éjszakára, amely­ből előbb kitakarították a búzlő zöldség- és krumplihalmot, a padlóra pedig szalmát terítet­tek. A gazda, aki ily módon „megszánta" őket, másnap reggel mindegyiküktől bekasszíro­zott 150 forintot, egynapi keresetük negyedét. És még így is ők „örülhettek", hogy egyálta­lán valamiféle fedél volt a fejük felett. Ez a fajta bánásmód, amely I. K. szerint sem általánosan jellemző, vélhetően abban gyö­kerezik, hogy az anyaországi munkaadók félnek a hatóságok retorzióitól. A „fekete" mun­kaerőt alkalmazó gazdákat ugyanis komoly büntetéssel sújtják, újabban azokat is, akik csak szállást adnak a summásoknak. A lelepleződéshez elegendő egyetlen haragos szom­széd vagy gazdatárs feljelentése a megfelelő hivatalnál. Ilyen esetben rosszul jár a munka­adó, még rosszabbul a summás, hiszen őt azonnali hatállyal kitiltják az anyaországból, nemegyszer akár több évre. Az ide vonatkozó törvények egyre szigorúbbak, s ennek ará­nyában óvatosabbak a munkaadók. Ám ami a bizalmatlan bánásmódot illeti, azt motiválják - sajnos - más okok is. V. D., a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, sokhektáros földterületet birtokló gazda beszélte el, hogy korábban többször pórul járt a summásokkal. Kellett a munkáskéz, hát megállapodott ve­lük. Szállást is adott nekik, ingyen. Férfiak voltak, viszonylag fiatalok, dolgoztak tisztessé­gesen. Egy idő után azonban elkezdtek inni, keresetük nagyobb részét eldorbézolták. Ami­kor letelt a hét és haza kellett menniük, kérték a gazdát: előlegezze meg nekik a következő heti bér egy részét, ne menjenek haza üres zsebbel. „Én bolond: adtam nekik fejenként há­romezer forintot, összesen 15 ezret. Soha többé nem láttam őket. Ráfizettem a nagyvonalúságomra." 110

Next

/
Thumbnails
Contents