Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 7-8. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (VII. rész – fordította Szenyán Erzsébet)

el, televízió pedig nincs). Ha a katonák, rendőrök, amint megálltunk, azonnal, kérdezés nélkül üvölteni és ütni kezdenek, biztosak lehetünk benne, hogy az illető országban diktatúra lépett életbe vagy háború folyik, ha viszont odajönnek hozzánk, mosolyognak, kezet adnak, és udvariasan így szólnak: „Biztosan tudjátok, hogy nagyon keveset keresünk", - ez azt jelenti, hogy stabilizált, demokratikus országban vagyunk, ahol szabad választásokat tartanak, és tiszteletben tartják az emberi jogokat.

Az afrikai utak, ösvények, csapások világának ura a teherautó-vezető. A személyautók túl gyengék ahhoz, hogy ezeken a kátyúkon, buckákon közlekedjenek. Egy részük hamar elakadna útközben (különösen az esős évszakban), más részüket pedig azonnal ki lehetne dobni. A teherautó viszont szinte mindenüvé eljut. Nagyon erős motorja, széles gumijai vannak, felfüggesztése pedig olyan erős, mint a brooklyni híd. Ezeknek a teherautóknak a sofőrjei jól tudják, milyen kincs van a birtokukban, s hogy miben van az erejük. Az útmenti tömegben azonnal fel lehet őket ismerni már a mozgásukról is. Mindegyikük úgy viselkedik, akár egy király. Ha megállnak, gyakran le se szállnak ülésük magasából - úgyis mindent helybe hoznak nekik. Ha a teherautó megáll valamelyik településen, máris kimerült, könyörgő emberek csapata veszi körül - olyanok, akik szeretnének valahova eljutni, de nincs mivel. Ott táboroznak hát az út mentén, s várják, hátha akad valaki, aki némi fizetség fejében elviszi őket. Itt senki sem számít könyörületre. A teherautó-sofőrök nem ismerik ezt az érzést. Olyan utakon közlekednek, amelyek mentén a trópusi hőségben libasorban haladva követik egymást a batyukkal megrakott asszonyok. Ha a sofőr szívében csak egy parányi könyörület is volna, és segíteni akarna az asszonyokon, percenként meg kellene állnia, és sosem jutna célba. Ezért a sofőrök és az út mentén bandukoló asszonyok viszonya teljesen hűvös - észre sem veszik egymást, közönyösek egymás iránt.

Godwin estig dolgozik, nem láthatjuk hát mindazt, amit a Kampalából keletre vezető út jelent (hasonlóan fest egyébként a többi, városkörnyéki út is). Este, vagyis inkább éjjel utazunk, amikor ugyanaz az útvonal egészen más képet mutat.

Az éjszaka sötétje mindent elnyel. Az egyetlen dolog, amit látni lehet, az út két oldalán pislákoló, imbolygó fények sora, amelyek az árusok standjai mellett elhelyezett lámpákból és gyertyákból származnak. Leggyakrabban egyébként nem is standokról vagy asztalokról árusítanak ezek a kiskereskedők, hanem csak úgy a földön rakják szét nyomorúságos kínálatukat a legfurcsább csoportosításban: halomba rakott paradicsom mellett néhány tubus fogpaszta, moszkitók elleni szer mellett pár doboz cigaretta, gyufa és fémdobozos tea. Godwin meséli, hogy régebben, a diktatúra idején jobb volt kint, az udvaron táborozni gyertyafénynél, mint bent, a kivilágított helyiségben. Ha az ember észrevette a közeledő katonaságot, máris eloltotta a gyertyát, s eltűnt a sötétben. Mire a katonaság megérkezett, már egy élő lélek sem volt a helyszínen. A gyertya azért jó, mert mindent lát az ember, miközben ő maga láthatatlan marad. A kivilágított helyiségben pont fordított a helyzet, ezért az veszélyesebb.

62