Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Csordás Gábor: Rontás és reménység (vers)
Hallgat a hajadon hosszan, csendben csak cipője csosszan, az ajtó csapja csikordul, ahogy szótlanul kifordul. Álmodozhatsz, árva Vejnö: születetlen fiad felnő, s rója a rúnákat egyre a rohanó fellegekre. Majd növekszik, aki nincsen: osztozhatsz vele a kincsen! „Alkut túl későn kötöttem! Soká őrködött fölöttem kegyelme a kantelének: én nem éltem - s élt az ének. A halál hidegét félni, nagy csöndjét csókért cserélni tudom, túl későn tanulnám! Hisz gonosz hatalma hull rám... „Tőrbe ejtett tudományod, vészbanya! Kérem a lányod, még ez egyszer szép szelíden!" „Nem vártalak, llmarinen, nem hiányzott kormos képed! Ha már itt vagy, ha már kéred házam fényes napsugarát, szántsd fel Hisz kígyós ugarát! Mit az ördög is otthagyott, törd a viperás parlagot! Bár bolondság, mégse bánom: vigyed hollóhajú lányom, ha ezt élve megcselekszed, tiéd szüzek közt a legszebb!" llmarinen, az idegen mind a váron végigmegycn, minden zugot végigzörget, keresi a kicsi hölgyet: „Te adj tanácsot, tündérem: féregfullánkos fény éren, nyüvektől nyüzsgő nyárasban lovamat hogyan járassam, hogy szántsak kígyós ugaron, ha akarod és akarom, amit az anyád nem akar?" „Hámorból ércet hozz hamar, vasból lábvértet kalapálj, csoroszlya mögött abba járj. Csörgő vascsizmát csikorgass, kígyófészkeket kiforgass!" llmarinen így cselekszik, sértetlen sétál napestig, a kopár föld kérgét bántja, szélét-hosszát összeszántja. Tövises tarlón tapodva hüllőket öldös halomra, ekéjét mélyre ereszti, parlag rögeit repeszti, s bírja, mit az ördög sem bírt. „Hej, ti hollók, halljatok hírt, kik vájtok kígyók szentiben! Irdatlan hős llmarinen, s máma üli lakodalmát! Mamókám, munkám jutalmát, a hollóhajút hadd lássam! Béresed fizesd busásan!" „Később, kovács! Készülődik. Elvagytok az esküvőig egymás nélkül. Akkor várlak!" Öles szarvú ökröt vágnak ötvenet is Pohjolában, hústalan hetek honában, frissen forgatják a nyárson, pirítják piros parázson. Körmöt, farkat falra tűznek, gonosz lelket azzal űznek, karóba a kapu felett vernek véres ökörfejet, a hívatlan hadd hőköljön, nem várt vendég bé ne jöjjön. Jöjjenek csak jóbarátok, sátorozó siivek, ángyok, rénszarvast őrző rokonok, 46
