Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Csordás Gábor: Rontás és reménység (vers)
vadászt veszejtő vadonok vastagbőrű vizslatói, lépi lombkunyhók lakói, farkasvermek vámszedői, szittyós rét szántóvetői, heringhalászok, hajósok, elveszettnek hitt eblelkek, futóhomok-hordta telkek rongyosingű rendeskéi, vihorászó vajákosok, híres hatujjú táltosok, Iádon lovagló lidércek, havasok, borókás bércek, őzcsapák hurokvetői, ősképzetek kergetői, medve, hiúz hajszoléi, könnyűkedvű kantelések. Kifenve a fényes kések, terítve a tölgyfaasztal, vendeget vár és marasztal. Édesre érett az árpa, forrt a fahordóba zárva vigaszul a vén Vejnőnek. Gondja van rá az úrnőnek, kényezteti a varázslót. Aztán szólít egy szolgálót: „Eridj, s vissza ne jöjj addig, míg az egész égalattit meg nem hívod menyegzőre!... Hol jár az eszed, te dőre!" „Ismerek egy ifjú embert, lenhajú, szép Lemminkcjnent. Olyan finom és figyelmes, víg beszédű, büszke, lelkes, nincs nélküle lakodalom. Azt gondoltam, idecsalom." „Hívhatsz akárkit, ostoba, épp csak Lemminkcjnent soha, azt a vendégriogatót, kötekedőt, kardforgatót! Szemed hamarabb kifusson, mint hogy ez eszedbe jusson! Menj, míg mást is nem kívánok! Lóduljatok, lusta lányok, hozzátok a poharakat, a pogácsás kosarakat, tiszta tányért, terítéket! Ki látott ilyen henyéket! Csámpás csúfságok, csipásak, padlón porszemet ne lássak!" Jön nek a jósok, regősök, hét határban híres hősök. Kardot, láncinget leraknak, a küszöbön kívül hagynak. Lakodalom: legyen béke. Mert a nagyok nemzedéke tudta még, hogy mi a törvény. Szüntelen harcban törődvén örvendett a ritka percnek, mikor parázson zsír serceg, nem állnak heggyel a kések, s hangolnak a kantelések. „Vágjatok rést a kapuba, hadd férjen be lányom ura! Itt van, itt a régen várt vő! Elkezdődhet a menyegző! Kiadom a lányt, kiadom! Indulhat a lakodalom! Most pedig mindenki hallja, mit kíván lánynak az anyja! Voltak s vannak nagy versmondók, regöléssel rontást rontok, férfiak, énekhez értők, iszonyú ínnyel igézők, ám velük a versenyt állja Louhi, Észak vészbanyája! Asszonyhoz a dal nem illik, mégis mondom mind a sírig! Az, ki házamból elmegyen, Ilmarinenhez hű legyen! Férfi után ne forogjon,
