Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Csordás Gábor: Rontás és reménység (vers)
hiszen lányos házba visz ma! Burkolózzál medvebőrbe, tízszer is nézz a tükörbe, csudálkozzon csak cseléded lovadat hozván clébed! Köss kardot az oldaladra: ha most vesztesz, vess magadra! Indulj, indulj, Ilmarinen ínséges irtásra innen, a mogorva messzeségbe, varázslattal vert vidékre, pusztaságos Pohjolába! Minden mesterség hiába, ha szívedből ezt a szálkát ki nem húzod, híres mátkát hozván hőségbe, hamuba, sandán somolygő faluba! Vejncmöjnent, a vén zsiványt viszi a szél toronyiránt. Lócán lebzsel, lóg a lába, mégis eljut Pohjolába, vaiákost vesztő vidékre! „Te vagy az, testvér? Mivégre nyargalsz ilyen nyílsebesen? Nem láttalak még sohasem ilyen fehérre fürösztve!" „Vén Vejnö, ne vesszünk össze! Ketten egy lányt kérni jöttünk: válasszon hát ő közöttünk!" Itt a döntés Louhi dolga, Észak ura szeppent szolga. Szépecskén fülel a lenti szóváltásra, fut s jelenti akaratos asszonyának: a kapuban kérők állnak! Louhi lányát szólongatja, a hollóhajút hivatja. „Anyácskám, kettő a kérő! Kérlek, mondd, melyik mit érő?" „Volna bár üködnél ősebb: Vejnemöjnen tehetősebb! Hiába vénebb a vénnél, élveznéd, ha vele élnél. Szemre eleven a másik, de ereje vastól vásik, karja kornyadt a kohótól, s kevés pénze nem kárpótol, ha majd mégis megöregszik, s a fekete földbe fekszik Ilmarinen, ez a jött-ment. Válaszd tehát Vejnemöjnent!" Ki mer e házba hatolni, kutyáit döggé dalolni, szóval szérűhöz szegezni, szigorú szűzzel szemezni? „Vártalak már, Vejnemöjnen!" „Louhi, a lányodért jöttem! Rejtelmek romolnak régen, kelten vagyunk földön-égen őrizői ősigéknek, rontásnak és reménységnek. Kapocs lesz köztünk a lányod: táltosságom s tudományod földbe nem foszlik felében: összeforr az ő ölében. Kell nekem egy fiú nagyon, kire kincseimet hagyom. Mindenben méltó utódom, akiben majd folyta tódoni, s neked is, úrnő, unoka: kavicsos puszták konoka, uralkodni az ugaron, fogni a földet fukaron. Kérd mega lányod, készüljön: táltos utódot ő szüljön!" „Vejnö, küzdöttünk mi ketten, vetélkedtünk is veszetten. Sok sürgésünk semmivé lett, elég volt. Elmúlt az élet, s csontunkon csíra ered meg. Vidd a lányom, ha veled megy. 45
