Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Csordás Gábor: Rontás és reménység (vers)
előbb erőtlen eredtél három táncoló tündérből, ködharmatból, tejből, vérből. Azért hát tovább ne rejtőzz, tüzes pirosán tekergőzz, rázd le a revét, salakot, örömünkre olts alakot! Hét évig hűltél a földben, feküdtél fekete ölben tétlenül, míg tűz-testvércd égből le nem szállott érted. Azért hát tovább ne rejtőzz, tüzes-pirosán tekergőzz, rázd le a revét, salakot, örömünkre olts alakot!" Szárnyas szókkal szép szelíden így igézte llmarinen a kék acélt, így kongatta, fényes üllőjén forgatta. Bizony se hallott, se látott, Vejnö hasztalan kiáltott: „Erődet újítsa Ukkó! Adjon jó szenet a tuskó! Fújtatod szépen szeleljen!“ „Hej, te vagy az, Vejnemöjnen?!" „Valahára észrevettél! Nagy dologban jöttem, testvér..." Azzal elregéli szerre, mint hányódott, hogy és merre: „Bajt keresve mint a bánat, űztem hóka paripámat. Ajnó hangját a hajnali tundrán is véltem hallani, hókám nyakára hajoltam, s üldözőm lelkemben hordtam, szép kínzómmal kergetőztem. Joukahajnen, kit legyőztem, kit igéztem ingoványba, s vágyammal döntöttem gyászba, lombos csalitban lest vetett, nyíllal nyergemből kivetett. Zúzódtam zöld zuhogókban, forogtam szelíd folyókban, hátukon hullámok hordtak, Eszakfokra elsodortak, pusztaságos Polijolába. Ott talált rám Louhi lánya. Nem gondolt kopott kalóznak, messzikedvű martaidénak, hanem gondolt híres hősnek, ítélt engem tehetősnek. Haza máshogy nem eresztett, Kalevába úgy menesztett: Hozzak malmot - szampót, úgymond, mely napestig aranyat ont. így hát kérlek, llmarinen, indulj Polijolába innen, kedvemért szampót kovácsolj!" „Színlelő, szavakkal játszol! Malomért magát kínálja Louhi hollóhajú lánya! Küldesz, hogy szampót csináljak, aztán szépen félreálljak!" „Nincs igazad, llmarinen, elvéted már eleiben. Louhi lánya nekem nem kell, soha testtel vagy lélekkel utána nem óhajtoztam. Másért sírtam, sóhajtoztam, annak volt hatalma rajtam, asszonyomnak öt akartam. Ajándékkal eljegyeztem, nem tudtam, hogy elijesztem: mostan tündérekkel táncol, így hát kérlek, llmarinen, indulj Polijolába innen!" „Ej, testvér, meséld ezt máshol!" Egyet se szólt többet Vejnö. Várt, amíg az alkony eljő. Ukkó isten nemsokára az ég barna bársonyára rótta ragyogó jelekkel,
