Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Csordás Gábor: Rontás és reménység (vers)
gyémántfejű ércszegekkel kezdetektől véges-végig a teremtés ősigéit. Vejnemöjnen, vén vnjákos akkor így szólt a kovácshoz: „Testvér, tudd, hogy nem haragszom, titkomat veled megosztom: Telked szélén egy virágzó szilfán csillag ül, sugárzó. Mellyeszkedik madárformán a csodás világfa ormán. Éppen jó, hogy ékességül, kovácskemencéd jeléül tanyád tetejére tűzzed. Ügyesen, hogy el ne űzzed, kússz föl a szilfára nyomban! A csillagot csend le onnan!" Ahogy a kezét kinyújtja, Vejnö varázslattal sújtja: „Szám ha szólal, szélvész süvölt, egy igémtől inog a föld! Támadj, vihar, tépd a háncsot, kapd föl a komisz kovácsot! Süvítve sodord sebesen, görgesd végig az egeken, forgasd hét álló nap, orkán, jaj szavát forraszd a torkán! Penderítsd el Pohjolába, undok úrnő udvarába!" llmarinen összetörve hull a hétszer tiltott körbe. Bűvöli Louhi bürökkel, őrzeti ördögebekkel, titkai közt kotorászva gondolatát leigázza, képzeletét kikeleszti, küszöbére úgy ereszti. Ott fogadja mint vendéget, tétet elé terítéket, s kérdezgeti, hogy mivégre vetődött e vad vidékre. Ám az erősek erőse, minden mestereknek őse kérdéseit meg se hallja. Sanda sihederként falja szemével szép szüzecskéjét: finom rózsás fülccskéjét, gyöngyfogait, gyönge vállát, hollófényű haja szálát. llmarinen így időzik hideg Pohjolában őszig. Köves pusztán kunyhót ácsol, hogy majd szampót ott kovácsol, szenet éget, ércet szállít, üres házban üllőt állít, kovácstűzhelyét tapasztja, patakok vizét apasztja. Szép mátkát remél magának, ha Louhinak, vészbanyának olyan csodamalmot csinál, mely napestig aranyat jár. Először edzett vasából kacska kézíjat kovácsol. Két szarvát jól megszorítja, karikává kunkorítja. Dülmel vágja a vaskóhoz: szilárdabb kell a szárnyához. Vesz a vasból másodjára: lesz belőle acéldárda. Egykettőre kettéroppan a kérges kovács-marokban. Haragosan elhajítja, tiizét harmadszorra szítja, harmadszorra vesz a vasból, a pirosló parazsasból. A kék acélt megkongatja, fényes üllőjén forgatja, veri a verest szaporán, gyötri gyehennás parazsán, lágyítja lobogó lángon, szeneli szőke zsaráton, sziszegő vízbe meríti, 42
