Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 6. szám - CIÁNSZŐKE TISZA - Olasz Sándor: Érsekre várva (Bodor Ádám: Az érsek látogatása)

máladoztak..." Tetteik esetlegesek, nincs tétjük. „Csak hát ez lett a vége." „Csak épp így alakult a dolog" - közli az elbeszélő. Gábriel féltestvére, aki szabadságharcosnak készült, csupán annyit ér el, hogy bekerül a komarniki börtönbe. Mert hát „errefelé nem volt szabadságharc". Ebben az állatias, gépies, elidegenedett vegetációban - Márton László találó megállapításával - mindenki tárgyként kezeli a másikat, „árnyak és marionettfigurák mozognak". A képtelenséget is normálisként élik meg. Márpedig itt jóformán estik képtelenségek vannak. Az elkülönítőben tyúkketrecben teszik közszemlére a szökevényeket, akiknek korábban vérdíjat tűztek a fejére. Bogdanski Dolinán kölcsön lehet kérni mások feleségét, s a katonák bárányokat sütnek a zongorákban. Tizman archimandrita pedig oly módon akar megszabadulni az idegenektől, hogy kiüríti a temetőjüket, „s akkor majd kezdenek elvándorolni maguk is". Mintha ez a kísérteties, titokzatos világ, amelyben persze olykor vaslogikával, szigorú ok-okozati viszonyrendszerben következnek be a dolgok, Páskándi Géza gyakran idézett mondatát igazolná: nem az irodalom, hanem az élet az abszurd. (Ehhez csak annyit: az irodalom is az életből táplálkozik, de nem azonos vele. A regény valamiképpen mégis a „valós" létmodelljét adja.)

A Sinistra körzet emlékezetes lapjai közé tartoznak azok, amelyeken a szereplők már csak abban reménykednek, hogy sikerül nyomot hagyniuk. Andrej Bodor sítalpának helye még évek múlva is látszik a hóban, s a törpe csontváza is megmarad a természetrajzi múzeumban. Bogdanski Dolina lakóit ettől a lehetőségtől is megfosztották. A rend, a hatalom őrei látszólag ugyanolyanok. A Sinistra szürke gúnárainak itt a „tiraszpoli kutyás szerzetesek" felelnek meg. Sinistra különféle helyi hatalmasságai - egyértelműen kitűnik ez a regényből - ugyanolyan kiszolgáltatottak, mint a körzet lakói. A leépülésnek ugyanazon a szintjén vegetálnak. Az érsek látogatása hatalmi viszonyai jóval talányosabbak. Itt mindenki „szem a láncban" - csak másféleképpen. Itt a tábor betegeit és nemkívánatos személyeit leszámítva mindnyájan az egyház vonzáskörébe tartoznak. Az egyház pedig semmitől sem távolodott el jobban, mint Isten szolgálatától. Ám óva intünk attól, hogy bárki is a felvilágosodás elszánt antiklerikalizmusának ezredvégi újraéledését lássa Bodor Ádám regényében. S abban sem nyugodhatunk meg, amit a fülszöveg sugall: mintha valami rendszerváltás utáni állapot körvonalazódna itt. A hatalom csupán maszkot cserélt? Miként a Sinistrát hiba lett volna a kelet-európai totalitárius államok parabolájaként fölfogni, ugyanolyan félreértelmezés Az érsek látogatását a kilencvenes évek politikai valóságára, történelmi dimenzióira korlátozni. Jóllehet ez is benne van, minthogy minden valamirevaló mű kiskaput nyit az ún. valóságra. Amúgy persze teremtett világ a legteljesebb mértékben, s Bodor Ádám új regényében is valójában a lét birodalmában járunk. Noha bizonyos történeti szituált- ság nem zárható ki. A világ bajain azonban sem Sinistra forradalomféléje, sem az érsek sínautójának fölrobbantása nem segít.

Simon Attila figyelte meg, hogy Sinistra környezete „komor pompájával, monumentalitásával fenyegető, kiismerhetetlen hatalom, ugyanakkor apró részletszépségeivel meghitt, helyenként már-már idilli világ. Mint a történések kerete egyszerre jelent biztonságot, védelmet, s titokzatos, idegen erőt Sinistra lakói számára." A körzet „óvó, rejtő közeg" is, s ily módon a természet működésében is megtestesül a káosz és a rend kettőssége. Talán nem túlzás kimondani, Bogdanski Dolinán és környékén már csak káosz van. Hol vannak már az erdélyi próza legjobb lapjait idéző, gyönyörű tájleírások? Az erdőben villamos rozsdásodik, a levegőben vörös por, s lent az avar és rozsda pikkelyei keverednek. A települést „miazmás ködök" lepik, s „az enyészet szaga" terjeng. Az először ideérkező „rendszerint már a város határában elkábul", s minden bizonnyal nem a fenyőillattól.

A formáló elvekben kétségtelenül ugyanaz a kettősség érvényesül, mint a Sinistra körzetben. A regény látomásos képrendszerének legalább olyan fontos jelentésképző szerepe van, mint a szöveg többi rétegének. Ugyanakkor nagyon is valós, szinte szociológiai pontosságú világ tárul elénk. Mimetikusnak látszó és egyáltalán nem mimetikus elemek keverednek. A „pszeudo- konkretizáltság" (Pozsvai Györgyi ldfejezése) és a fantasztikum azután a regény nyelvhasználatát is meghatározza. Tárgyias, bédekkerbe illő leírások váltakoznak a metaforikus próza jellemzőivel. S aki mindezt látja, elmondja, az Andrej Bodorhoz hasonlóan szereplője és elbeszélője az eseményeknek. (Igaz, a Sinistra körzet narrációja olykor talán indokolatlanul harmadik személybe vált át.) Az érsek látogatása mindvégig első személyben beszélő narrátora nem kommentál, nem minősít, s még csak azt sem lehet mondani, hogy elhallgatja a véleményét. Alighanem nincs is véleménye, s nem ismeri a mögöttes összetevőket. Bodor Ádám roppant tudatosan megformált, meggondolt regény világában ennek komoly funkciója van. Mindazonáltal Márton

105