Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 6. szám - CIÁNSZŐKE TISZA - Körmendi Lajos: A halhatatlan Tisza (Beszélgetés Dr. Hamar József ökológussal)

hogy az élővilágban helyreálljon a táplálkozási piramis, csak utána lehet a folyóba tenni a halakat, mert vagy éhen fognak pusztulni, vagy azt eszik ki, amit nem kellene. A háznál is először az alapot csinálom meg, s csak a végén teszem rá a tetőt. Tudjuk, hogy rengeteg hobbihorgász van, de türelmeseknek kell lenniük: ha egy falu végigégett, akkor először nem a tekepályát építjük újjá, hogy tudjunk játszani. Ha elég bölcsek és türelmesek leszünk, az azoknak az embereknek és csoportoknak is meg fogja érni, akik korábban ezt a folyót használták vagy abból éltek. Ez nagyon nehéz lesz, de ezt az utat érdemes végigjárni. Az idegenforgalom például bizalom és hit kérdése. Ha a ciánkatasztrófát követően nem mondunk igazat, beugratjuk az embereket, hogy itt minden rendben van, aztán kiderül, hogy mégsem, nagyon hosszú időre elveszíthetjük ezt a bizalmat. Az ország megítélése is más lesz. Most azt tudja a nyugati turista, hogy Magyarországon volt valami nagy cirkusz, valami nagy szennyezés. Csak utána jut eszükbe a Tisza. Az ő számukra nincs Tisza-tó, nincs Alsó-Tisza meg Felső-Tisza, ő már Bécsnél, jobb esetben Sopronnál meg Kőszegnél megáll, mert jaj, mindjárt itt a Tisza. Tehát nagyon visszaütne, ha mi most elkezdenénk egy happy-propagandát folytatni. A Tisza tragédiája nagyon kényes dolog. Fontosnak tartom, hogy kapjuk vissza ezt a folyót a szó szoros és átvitt értelmében is, mert a Tisza mente nagyon szegény, kimondottan paraszti kultúrájú vidék, sok-sok Tiborc él itt, az emberek konzervatív gondolkodásúak, óvatosan és nagyon nehezen változtatnak. Mostanra nagynehezen rávették őket, esetleg maguktól jöttek rá, hogy változtatni kellene, érdemes megpróbálni az idegenforgalmat. Elkezdték itt-ott, kezdtek belejönni, talán már megfordult a fejükben, hogy ennek hosszú távon is van értelme, még akkor is, ha itt nem lehet hirtelen meggazdagodni, hiszen ez nem a Balaton - és akkor jön a cián. Ezek az emberek ki vannak szolgáltatva, mert valamit otthagytak valami jobb reményében, esetleg kényszerből, de változtattak. Nehéz lesz a bizalmukat visszahozni. Ha betelepítenek a Tiszába egy csomó halat, azok minden további nélkül elpusztulhatnak, hiszen nem lesz mit enniük, akkor a témát megint felkapja a sajtó, s végképp elmegy a bizalom. S akkor hiába volt a nagy propaganda. Ennek a levét is a Tisza környékén élők isszák majd meg.- Az is komoly veszélyt jelenthet, hogy környezetünk elszennyeződésének tendenciája nem állt meg.- És az elszennyeződés nem csupán a határokon kívülről érkező anyagoknak a következménye. A települések szennyvizének nem a Tiszába kellene kerülnie. Természetidegen dolog, ha odakerül. Márpedig továbbra is oda fog kerülni, s egyre inkább oda fog kerülni. A hegyek lábáig a folyók még tiszták, de ahogy leérnek, az egész környék tele van tűzdelve különböző nagyságú településekkel, városokkal. Ezeket az egész vízgyűjtőn a modern élet követelményeinek megfelelően csatornázni kell. Eddig ugyanis nincsenek csatornázva, vagy csak nagyon kevés van csatornázva. A folyókba pedig ömlik a szennyvíz, ami ha esetleg tisztított is, terhelést jelent a környezetnek. Az úgynevezett jóléti társadalmakban megszokott a termelj minél többet, annál gazdagabb leszel jelszó. Az ember táplálkozik, mozog, ami nem ég el, kiüríti. Ugyanolyan fontos a felépítés mint a lebontás, a kettőnek együtt kell érvényesülnie. A társadalomban azonban az egyik helyen produkálnak valamit, egy másik helyen pedig lerakják a mellékterméket, s a kettő egészen messze van egymástól. Az amerikai rémálmokban a szemét az, amiben fuldokolnak. Nem tudom, mekkora pofonra van szükség ráébreszteni az emberiséget arra, hogy ez így nem megy tovább! A Földön kell élnünk, s a Földből kell élnünk, de nem adjuk vissza a természetnek azt, amit vissza kellene adni. Szennyezzük a levegőt, a vizet, a talajt, az óceánokat. Pedig ezek mind hihetetlenül érzékeny ökológiai rendszerek, konzervatív élőhelyek, nem is ismerjük őket eléggé, annyira bonyolultak. A globalizációnak nevezett gazdasági struktúra teljesen kont- rolálatlanul és parazitaként él mostanra nemcsak a társadalmon, a politikán, hanem a természeten is. Teljesen nyilvánvaló, hogy megy ez egy darabig, de a végtelenségig nem.

707