Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 6. szám - CIÁNSZŐKE TISZA - Körmendi Lajos: A halhatatlan Tisza (Beszélgetés Dr. Hamar József ökológussal)

tották a folyót, s a víznek már itt kellett folynia. A gáton kívüli úgynevezett mentesített területek szárazra kerültek. A kanyarokat átvágták, hogy minél gyorsabban szaladjon le az ár. Mindennek azonban voltak bizonyos következményei. A szárazra került területeken megkezdődött az erdők kivágása. Ez gazdasági kérdés volt: faanyagot nyertek belőle, majd az így megtisztított földet szántóvá alakították. Ezt azonban nem csupán az Alföldön tették meg, hanem a Kárpátok dombvidéki szférájában is, aminek később igen komoly következményei lettek, például nagyobb lett a szárazság. A beavatkozások másik következménye, hogy ki kellett építeni az öntöző-, illetve a belvízcsatorna rendszert. Ha lehullott a csapadék, már nem tudott lefolyni a víz, mert a gátak megakadályozták ebben, tehát vissza kellett vezetni a folyóba. A szárazra került területeknél viszont, a tizenkilencedik század utolsó harmadában, amikor felvetődött az intenzívebb termelés gondolata, ki kellett építeni az öntözőrendszert. A folyószabályozásoknál a hosszanti gátak építése mellett készítettek keresztgátakat, azaz vízlépcsőket, tározókat, s ez igen komoly beavatkozás volt, amely alapvetően megváltoztatta a folyó vízjárását, természetes jellegét. Az utóbbi évtizedekre tehető egy újabb súlyos beavatkozás, ez pedig a folyó nagymértékű szennyezése. Nagyon komoly következményekkel járt és jár az, hogy az ember egyre jobban elfoglalja a vízgyűjtőt: a különböző települések kinőtték magukat, terjeszkednek a dombvidéken és a hegyvidéken is, kivágták az erdőket, a helyükön hegyi legelők vagy üdülőtelepek lesznek, megindult az infrastruktúra kiépítése, utak, gyárak létesülnek, s mindez megváltoztatja a vízháztartást. Talán nehéz elhinni, de az erdőírtások elérték a forrásvidék legmagasabb helyeit is. Jelentős beavatkozások történtek tehát a Tisza életébe, de tudnunk kell, hogy minden egyes beavatkozás idegen a folyó természetétől, s minden ilyen folyó elleni akcióra következik egy reakció. A természet válasza sohasem marad el, s ez a válasz általában nem tetszik az embernek, tehát egy viszontválaszt kell adnia, s ezzel megkezdődik egy akció-reakció, oda-vissza játék. Mi beavatkozunk, s nagyjából tudjuk, milyen választ ad majd a folyó. Csakhogy mindig van a beavatkozásnak egyéb hatása is, egy sor dolog, amivel nem számolunk, s egy csomó hatás csak rejtetten, később jön elő. Az embernek, mint társadalmi lénynek, egészen más a dimenziója, a ritmusa, mint a természeté. Ha csak az idődimenziót nézzük: ami nekünk belátható mozgás, az néhány év, esetleg néhány évtized. A természetnél ez jóval hosszabb, ott évtizedekről és évszázadokról van szó, amíg egy-egy hatás érvényesül. Mi azonban sokszor a természettől is emberi viselkedést várunk. Mondok egy példát. Amerikában jártam tanulmányúton. Egy dombvidéken egy farmernél visszamocsarasíttották a területet. Beszélgettem a farmerrel, mondtam neki, hogy egészen jól néz ki a visszamocsarasítás, úgy látszik, sikerülni fog, csak hagyják békén a területet, majd a természet elintézi. Azt mondja, ez nem egészen így van, mert ennek a mocsárnak két év múlva rendben kell lennie. Kiderült, azért kell addigra kialakulnia a mocsári hínárvegetációnak, a lápos, vizenyős rétnek, mert addig tart az állami támogatás. Ez nagyon jellemző az emberi gondolkodásmódra. Végső soron emberi tulajdonságokkal próbáljuk felruházni a természet objektumait, például a folyókat, s ha nem úgy viselkednek, ahogy elvárjuk tőlük, akkor hihetetlenül csodálkozunk. Egy folyóban nem partnert keresünk, hanem úgy véljük, jó hogy van, de majd mi megmondjuk, mi történjen vele. Nagy szavakat használunk, azt mondjuk, legyőzzük a folyót, s azt hisszük, valóban azt tehetünk vele, amit akarunk. Mi szakmailag úgy mondjuk, hogy a folyók félig-meddig nyitott rendszerek. Ám a hegyvidéken, ahonnan minden elindul, hogy mikor mennyi víz van, ami majd eljut ide az Alföldre, az olyan dolgoktól függ, amit mi nem tudunk sem befolyásolni, sem a folyamatokat előre megjósolni. Ezt nevezik éghajlatnak. Nem tudjuk, mikor mennyi csapadék fog lehullani, mikor fog a hó elolvadni, és így tovább. Ha megnézzük Szegednél a Tisza vizét, azt találjuk, hogy átlagosan csupán húsz százaléka jött a Tiszából, a többit mind a mellékfolyók hozták, de más arányok is lehetnek, ha például egy mellékfolyó nagyon árad. Már az a Tisza is, ami a határon belép, nyolc nagyobb hegyi pa95