Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 6. szám - Lengyel András: Genézis és kompozíció viszonya az Esti Kornélban (Kosztolányi kísérlete az én-integritás bomlásának kompenzálására)

kesztés szempontjait jellemzi. Szempontunkból azonban ennél beszédesebb az a mozzanat, hogy a három közül később éppen az Esti már megint jót tesz lett beilleszthető a könyvbe. Ez a szöveg ugyanis - ahogy a későbbi, fejezetéli narráció mondja - arról az Estiről szól, aki „mint jóltevő szerepel, fölkarolja a sorsüldözött özvegyet, de végül kénytelen őt megverni, mert annyira sajnálja, hogy egyebet nem is tehet" (EK1: 202.). Estinek ez a jellemzése ugyanis nemcsak az önmaga ellentétébe átcsapó paradoxitás - Kosztolányi fölfogására olyannyira jellemző - jelenléte miatt érdekes. Azért is - s elsősorban azért -, mert e paradoxitás megjelenítése közben alakul át Esti figurája. Az 1925-ben, illetve az 1927-ben írott első Esti-szövegekben Esti még a szánalom és a részvét, illetve - mint az Omelette a Woburn-ben a kiszolgáltatottság megjelenítője. Itt, ebben a negyedikként írott szövegben azonban, bár ez is a szánalom tematizálásának indul, Esti magatartása menet közben visszájára fordul. A fordulópont alighanem az „özvegy" és Esti első beszélgetésekor következik be. Estit ugyanis már a segítségkérés indoka is ellenkezésre készteti, hiszen az özvegy azért fordul hozzá segítségért, „mert ismerte őt. Nem személyesen. Az írásait ismerte. / Esti ismerte ezt. / Ismerte azokat, akik írásait ismerték" (Kosztolányi 1927. 811., EK1: 204- 205.). írás és ember ugyanis az ő fölfogásában nem azonos. Az özvegy által célba vett „jó ember" így azonnal dacolni, ellenkezni kezd: Nem vagyok jó ember - vitatkozott magában Esti. - Rossz ember vagyok. Vagy még rossz se vagyok. Csak olyan mint akárki más. Az, hogy megőriztem régi, tiszta érzéseimet - egyedül és kizárólag a kifejezés céljára - mesterségbeli titok, olyan műszaki boszorkányság, mint a tájboncolóé, aki formalin-oldat- ban évtizedekig épen tud tartani egy szívet, egy agy velő-lebenyt, mely már rég nem érez és nem gondolkozik. Engem is elfásított az élet, mint mindenkit, aki elért bizonyos kort." (Kosztolányi 1927. 811. EK1: 205.). Majd, a beszélgetés során Esti egyre inkább mint író, mint a teljes valóság kifejezésének szolgálatában álló alkotó lovalja bele magát az ellenkezésbe: Finom az istennyila - szőtte tovább gondolatait Esti, akit valószínűleg ez a szó

hozott ki sodrából: »lelkület«. - Ha tudnánk, mennyi keménységre, kegyetlenségre, vad egészségre van szüksége annak, aki érzésekkel foglalkozik. Aztán, aki gyöngéd, az szükségszerűen durva is. A gyöngédség csak egyik rejtett alakja a durvaságnak, a durvaság viszont csak egyik rejtett alakja a gyöngédségnek. Bizony, a jóság és rosszaság, az irgalom és kegyetlenség igen furcsa viszonyban állanak egymással. Elválaszthatatlanul együtt működnek, az egyik el se képzelhető a másik nélkül [...]. Ellentétek az igaz, két ellensarki vég, de mindig természetes kölcsönhatásban vannak s a körülmények szerint változnak, egymás nevét veszik föl, keringenek, átalakulnak, mint a pozitív és negatív villamosáram" (Kosztolányi 1927. 811-812., EK1: 205-206.). Esti eddig a pontig lényegében a „történeti" Kosztolányi szimpla, jórészt külsődlegesen jellemzett alakmása; Kosztolányival Estit könnyű azonosítani, de a „történeti" Kosztolányiról vajmi kevés igazán újat lehet megtudni belőle. Ám itt, ahol Esti egyszerű alakmásból a Kosztolányi elképzelte „igazi" író reprezentánsa lesz, s ahol a történeti Kosztolányi irodalmi alakmása az „író" ideáltipikus képmásává alakul át, megtörténik a fordulat. Megtörténik az a fordulat, amely az Esti-figura egész további sorsát meghatározza, s amely utóbb a regény konstitutív elemévé lesz. Ez a fordulat pedig a „gonosz", nietzschei értelemben vett anti-keresztény pozíció kialakulása. Amelyre már nem a - problematikussá lett - keresztény szánalom, hanem az ezzel ellentétesként fölfogott, ellentmondásos voltát nyíltan vállaló élet-igenlés („vad egészség") jellemző.

Esti figurájának fordulata, persze, a történet első, nagyobbik felében csupán belső, rejtett fordulat; cselekedeteit még a keresztény szánalom vezeti. Csak amikor, mintegy az egész folyamat betetőzéseként, az özvegyet - Esti minden segítsége ellenére - újabb csapások érik, lesz a fordulat manifeszt.. Esti ekkor veri meg az özvegyet, azaz hagy föl - mint eredménytelennel - addigi gyakorlati beállítódásával.

52