Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 5. szám - Szigethy András: Egy úr a Neue Zürcher Zeitungtól (Beszélgetés Andreas Oplatkával, a Neue Zürcher Zeitung volt skandináviai, párizsi, moszkvai, napjainkban közép-kelet-európai tudósítójával)

- Mondd, milyen képet raktál össze magadnak arról, hogyan működik a világpolitika, melyek azok a tényleges hatalmi centrumok, amelyek hosszú távra meghatározzák a történelmet, egyáltalán hiszel- e abban, hogy igenis vannak olyan informális centrumok, amelyek meghatározzák a világ folyását?- Csak a saját tapasztalataimról beszélhetek. Hetvenhat végén közöltem Zürichben, hogy nem maradok a kulturális szerkesztőségben. A főszerkesztő kicsit morgott, de tartotta a szavát, 1977. január 1-jétől párizsi tudósító voltam, egészen 1983 tavaszáig. 1983 tavaszán mentem Moszkvába, és ott voltam 1986 végéig. 1987-től 1996-ig Zürichben voltam, tíz évet töltve a külpolitikai szerkesztőségben. A Szovjetunióval és Kelet-Közép-Európával foglalkoztam, részben Franciaországgal. Szerencsém volt. Egy férfi a foglalkozását tekintve úgy körülbelül negyvenöt-negyvennyolc éves korában van a csúcson. Vannak kivételek, de körülbelül akkor érkezel el oda, ahova el tudsz érkezni. Ilyen tekintetben szerencsém volt, mert ezzel nagyjából egy időben, az 1989-91-es esztendőkben Kelet-Közép-Európára és a Szovjetunióra figyelt a világ. Ha valami nevem van újságíróként Svájcban, vagy mondjuk volt ilyen nevem, az abból származott, hogy akkor mindenki figyelt ezekre a dolgokra. Ma már odakint nem nagyon figyelnek arra, hogy mondjuk Magyarországon vagy Csehországban mi történik, hiszen ezek kezdenek úgymond normális országokká válni. Mi több, arra sem lesz megfelelő szakember, hogy ezekkel az országokkal foglalkozzon. De ha lesz is, nem áll majd a nyugati közérdeklődés központjában.

Nos, milyen perspektívából éltem meg mindezt? A párizsi tapasztalat az volt, hogy külföldi tudósítóként ott némileg felületes, nem túl mélyre ható újságírást lehetett folytatni. Egy külföldinek, még egy ilyen nagy lap munkatársának sem, mint az enyém, nem adatik meg mélyebbre hatolni, mert a párizsi kemény mag, amely ennek az országnak az ügyeit intézi, egy zárt társaság, ahova újságírók - közülük is elsősorban hazaiak - csak akkor kerülnek be, ha valamire szakosodtak: a külpolitikára, a pénzügyi dolgokra vagy a belpolitika valamelyik speciális területére. Ha annak a kemény magnak az az érdeke, hogy valami megjelenjen az újságban róluk, akkor a bejáratott körhöz fordulnak. Ráadásul a kulturális bezártság olyan, hogy ami franciául íródik, az még érdekli őket, de a Neue Zürcher, amely németül, már nem, sőt a tudatukban sem létezik, nem is ismerik, ennek megfelelően te számukra mint újságíró tökéletesen érdektelen vagy. Nagyon jól lehetett viszont ezt kompenzálni azáltal, hogy egyrészt Párizsban élni óriási dolog, amit a város kulturálisan meg civilizációjában nyújt, az hatalmas élmény, azonkívül ez egy gyönyörű és nagyon változatos ország, s akkora, hogy bemutatásához egy élet nem elég. Moszkva egészen más tészta volt persze ilyen tekintetben. Hogy csak eseményekkel jellemezzem az ott töltött időszakot: lelőtték a koreai repülőgépet, meghalt Andropov, meghalt Csernyenko, megválasztották Gorbacsovot, bekövetkezett a csernobili katasztrófa. Gorbacsov első másfél évét éltem meg ott, s abban az első másfél évben még nem volt világos, hogy hova fejlődik ez a dolog.- Nekem még 1988-ban sem volt világos.- így van, nekem sem. Nálunk az a szokás, hogy ha egy tudósító elmegy néhány év után egy másik kiküldetési helyre, akkor ír egy egész oldalas búcsúcikket, amelyben summázza a tapasztalatait. Én két ilyen cikket írhattam 1986 végén, amikor elmentem Moszkvából, és a második cikket azzal fejeztem be: a Szovjetunió a hatalma zenitjét átlépte, ez egy lefelé menő ország, amelynek a kihívását mi nyugaton túl tudjuk élni, ha erkölcsileg, hatalmilag, gazdaságilag, katonailag intaktnak tudunk maradni. Nagyon jó esélyünk van arra, hogy ebből a mérkőzésből a liberális Nyugat győztesen kerüljön ki, de ez még sokára fog bekövetkezni. A kérdést tehát félig ítéltem meg jól.

De nem válaszoltam a kérdésedre. Lehet, hogy nem is tudok rá behatóan vagy összefoglalóan felelni, csak bizonyos tapasztalatokat tudok elmondani. Párizsban láttam egy magát görcsösen még mindig nagyhatalomnak tartó országot, amely elsősorban fekete-afrikai és részben közép-keleti politikájával igyekezett demonstrálni azt, hogy a határain kívül azért még mindig erős befolyása van. Jó néhány esetet föl tudnék sorolni, amikor a francia külpo56