Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 5. szám - Szigethy András: Egy úr a Neue Zürcher Zeitungtól (Beszélgetés Andreas Oplatkával, a Neue Zürcher Zeitung volt skandináviai, párizsi, moszkvai, napjainkban közép-kelet-európai tudósítójával)

Az én számomra ez az alkalom meglehetősen különös volt. Késő nyár volt, az osztálytársaimat, barátaimat nem találtam meg Pesten, más gyerekkori ismerősökkel találkoztam. Elég nyomorúságos világ volt itt, bár szemmel láthatóan sokat fejlődött az általam ismert ötvenes évekkel összehasonlítva. De volt valami, amit nem tudtam megemészteni. Zürichben béreltünk egy autót, azzal jöttünk. Szállodában laktunk, a körúton a Royalban. Az első nap valamelyik mellékutcában letettük az autót, s akkor odajött hozzám egy idősebb bácsi, s elmondta közepes, de inkább rossz németséggel, nyilván az autó rendszámából kiindulva: mennyire örül, hogy most egy svájci állampolgárt lát, s mennyire megtisztelve érzi magát, és hogy töltsük itt kellemesen a szabadságunkat, majd hirtelen megkérdezte, nem tudnánk-e megszánni néhány forinttal. Nem ez volt a dologban az én számomra a döbbenetes, hanem az, hogy rajtam ugyanakkor az a gondolat futott végig: ez egy rettenetesen nagy félreértés, hiszen én tulajdonképpen itt élek, a Medve utcába járok iskolába. Szóval majdhogynem tudathasadásosan éltem át ezeket a napokat. És tíz nap múlva azt mondtam a nejemnek, most már elég volt, elmegyünk innen.- Szürkének láttad az országot?- Nagyon. De lényegesen jobbnak, mint amilyen az ötvenes években volt. Aztán hetvennégyben voltam itt újra. És akkor ez valahogy megismétlődött, bár találkoztam már néhány gyerekkori baráttal, de kifejezetten rosszul éreztem magam, és azt mondtam, hogy soha többé nem jövök ide vissza, semmi közöm hozzá, nem jövök még egyszer vissza, nem, nem, nem. Közben azonban Stockholmban már fordítottam egy magyar novellaantológiát, ami 74-ben megjelent Zürichben. Azért ilyen kettősségek voltak a dologban, pontosabban szólva énbennem.- És meg tudod magadban fogalmazni, hogy mi volt ez az elementáris tiltakozás?- Próbálom megfogalmazni. Ha magánemberként érkeztél is, volt a dolognak egy hivatalos része, attól kezdve, ahogy a határon bántak az emberrel, hogy el kellett menni a rendőrségre bejelentkezni, ami Svájc és Svédország után elég mellbevágó volt. És volt az országban, de azokban is, akikkel találkoztál és ismerősként vagy mondjuk újra barátként beszéltél velük, valamiféle sajátos elzártság és provincializmus, valami olyan merőben más gondolkodási mód, amit akkor is érezni lehetett, ha az illetővel politikailag amúgy egyetértettéi. A jó barátok is azt mondták: tudod, én ezt az egészet gyűlölöm, no de hát az a nyugati kapitalizmus sem kedvemre való. Én pedig nagyon is jól tudtam, hogy nincs semmiféle képük a nyugati társadalmakról. De nem csak az úgynevezett egyszerű embereknek nem volt, a politikusoknak sem. Fogalmuk sem volt, hogyan működik a korabeli Nyugat társadalma. Ez későbbi beszélgetéseimből pontosan kiderült. Önkritikusan nézve a dolgot persze valószínű, hogy a még mindig zajló kinti beilleszkedési folyamatnak volt az egyik következménye az, hogy olyannyira hevesen határolódtam el, vagy pontosabban szólva tartottam el magam az akkori magyar viszonyoktól. Érdekes módon dátumszerűen meg tudom neked pontosan mondani, hogy mikor fordult meg a dolog, és mikor kezdett engem Magyarország, de inkább a térség újra érdekelni. A Szovjetunió egyébként, mint olyan, politikailag mindig érdekelt, és elég jól ismertem a marxista tanokat is, mert elég sokat olvastam erről, olvastam Marxot és elég kellemetlen vitatkozónak bizonyultam néhányszor, ha odakint marxistákkal vitatkoztam, ami 68 után főleg a neomarxistákkal nem volt ritka.- Tehát még magyar is voltál, és egyben már öntudatos svájci polgár, nem is akármilyen, egy úr a Neue Zürcher Zeitungtól.- Skandináviai tudósítói pályám kezdetén Finnországban részt vettem egy utazáson, amelyet a finn külügyminisztérium szervezett. A tíz-tizenöt külföldi tudósító között voltak szovjet kollégák, nyugatiak és nyugati semleges országokat képviselők. A finnek minden részletben kínosan ügyeltek a kiegyensúlyozott arányokra. Ezen az úton vitába keveredtem egy feltűnően szabadszájú szovjet elvtárssal, akinek rendkívül liberális fellépése azt sugallta, hogy ezt csak a KGB embere engedheti meg magának. Nos, ez a szovjet kolléga nyíl53