Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 5. szám - Szigethy András: Egy úr a Neue Zürcher Zeitungtól (Beszélgetés Andreas Oplatkával, a Neue Zürcher Zeitung volt skandináviai, párizsi, moszkvai, napjainkban közép-kelet-európai tudósítójával)

tan hangoztatta, hogy a maiak, úgymint Brezsnyev és környéke csak árnyékai Hruscsovnak, Hruscsov volt az igazi. Igen mondtam, de Hruscsov rendezte a magyar 56-ot. Na és, jött a válasz, mi az, a magyarok csak tíz millióan vannak, mi az, semmi. Mi az ő szenvedésünk a mi nagy népünk szenvedéséhez képest. A kollégák egyre feszültebben figyelték a vitát, és a szovjet elvtárs észrevette, hogy ezt nem kellett volna mégsem mondania. Úgy próbált enyhíteni, hogy azt mondta: Magyarország a legprosperálóbb az összes szocialista ország között, mi hát a baj? Talán, az, hogy saját maguk szeretnének dönteni a sorsukról, és prosperálás ide vagy oda, nem felhőtlenül boldogok. Honnan tudja, talán tudott svájciként a magyarokkal beszélni. Az az anyanyelvem. A forradalom leverése után jöttem el 1956-ban. Mindezt, sok egyéb mellett elmeséltem otthon Eric Mettlernek, a főnökömnek, akinek nagyon nem tetszett a dolog. Csendesen csak annyit jegyzett meg: megértem az emberi reakcióját azokkal szemben, akik a szülőhazáját megszállták. De ha maga svájci állampolgárként és a Neue Zürcher Zeitung tudósítójaként van valahol jelen, akkor maga a mi lapunkat képviseli és nem Magyarországot.- Tehát svájci lettél?- Ez azért ma sem ilyen egyszerű. Hetvennégy elején visszakerültem Zürichbe, hívtak, hogy most lenne egy hely a kulturális szerkesztőségben. Már nem nagyon fűlt a dologhoz a fogam, mert akkorra már megtapasztaltam a külföldi tudósítók szabadságát és lehetőségeit, és akkor a főszerkesztő, aki nem azonos az előbb említett külpolitikai főnökkel, ajánlott nekem egy megállapodást. Azt mondta, próbáljam ki három évre - irodalomkritikai téren kellett elsősorban dolgoznom -, és ha három év után az a véleményem, hogy mégis inkább a külpolitika érdekel, akkor garantálja, hogy visszakerülök a külpolitikai tudósítói hálózatba.

Két gyerekünk volt, akik Stockholmban születtek. Azt mondtuk, hogy a skandináv valóságot már megtapasztaltuk, ismerjük, tulajdonképpen elég volt négy skandináv télből. Jó, menjünk vissza Svájcba, aztán majd meglátjuk.

Hetvenhat nyarán, talán tavaszán, megjelent Zürichben egy háromtagú román író-delegáció, és engem mint kulturális szerkesztőségben dolgozót, meghívott a svájci írószövetség egy találkozóra velük, ami egy vacsora volt. Bemutattak két román urat és egy harmadikat is, aki magyar névvel mutatkozott be. Történetesen ez a magyar úriember ült mellettem a vacsoránál, ami nem volt szándékos, és akkor én magyarul szóltam az illetőhöz, aki majdnem leesett a székről meglepetésében, és aztán kiderült, hogy ő kolozsvári. Én addig soha nem jártam ott, és elmondtam, tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy milyen az ott élő magyarok helyzete, a magyar kisebbség helyzete. Ekkor ez az erdélyi magyar szerző, itt persze a román delegáció tagjaként, elmondta a hivatalos szöveget, hogy ó nagyszerű, príma, mindenük megvan, jöjjek el egyszer megnézni. így aztán 1976 októberében felkerestem Kolozsvárt. Itt voltam Budapesten, innen mentem Kolozsvárra, ahol azóta is maradt néhány barátom, elsősorban Szilágyi István, az író. És iszonyatosan megfogott engem egyrészt az erdélyi közeg, másrészt az ottani magyarság helyzete. Elég járatos voltam a magyar, a kelet-európai történelemben, sokat olvastam erről, nemcsak történelmi műveket, de a Móricz-féle Erdély-trilógiát is, s valahogy nagyon mélyen beszívtam azt a levegőt ott 1976 októberében. Azóta is megmaradt bennem egy nagyon nagy adag érdeklődés, patetikusan mondva elkötelezettség a Kárpát-medencében élő magyarok iránt. Most már a dél-szlovákiai, a kárpátaljai, a vajdasági helyzetet is elég jól ismerem, nagyon-nagyon sokat jártam ezeken a helyeken, az utóbbi években hivatalból is.

Budapesti eredetem, családi hátterem meg egész életutam alapján - ennek semmiféle felekezeti dologhoz nincs köze - engem akár tipikus urbánus emberként lehetne kategorizálni. De ebből az 1976-os októberi látogatásból adódóan viszont van bennem valami, ami állítólag az urbánusokban nincs vagy kevésbé van meg: rendkívül erősen foglalkoztat a történelmi magyarság kérdése, összefüggésben a Kárpát-medencei kisebbségi, nemzetiségi viszonyokkal. Ami, ha úgy tetszik, a XVI. században kezdődik a népességi struktúra megvál54