Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (V. rész) (Fordította Szenyán Erzsébet)
nincs. A napok egyformán, változatlanul telnek a sivatagi éghajlat monotóniájához hasonlóan: itt mindig ugyanaz a felforrósodott, magányos nap süt a kihalt, felhőtlen égből. A még távolban imbolygó fények láttán a bennszülöttek tárgyalni kezdtek valamit. Egy szót sem értettem a nyelvükön. Lehet, hogy ilyesmiket mondtak: na, végre! Végre jön már! Csak kivártuk! Ez lesz a fizetség a napok óta tartó hosszú várakozásért, azért, hogy olyan kitartóan figyelték a megdermedt, mozdulatlan horizontot, amelyen régóta nem jelent meg semmiféle mozgó tárgy, élőlény, amely felkelthette volna figyelmüket, s kiszakíthatta volna őket a reménytelen várakozás zsibbadtságából. Egyébként az, hogy áthalad erre egy-egy teherautó - a személyautók túl gyöngék ahhoz, hogy erre merészkedjenek - mit sem változtat az itteniek életén. A jármű megáll pár percre, s máris megy tovább. De számukra még ez a rövid megállás is rendkívül fontos: változatosabbá teszi az életet, jó darabig lehet róla beszélni, de ami a legfontosabb: egy ilyen teherautó kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy létezik egy másik világ, s hogy az a másik világ, ha már ideküldi gépi hírnökét, biztosan tudja, hogy ők itt élnek. Az is lehet, hogy a mellettem ücsörgők egyszerűen csak vitatkoztak: ideér - nem ér ide? A Szaharának ebben a részében ugyanis kockázatos kaland az utazás, igazi szerencsejáték, csupa bizonytalanság. Ezeken a lyukakkal, kátyúkkal, horpadásokkal, kiálló kövekkel és sziklákkal, homkbuckákkal, barkáitokkal, csúszós kavicspadokkal tarkított úttalan utakon a teherautó csigalassúsággal, pár kilométeres sebességgel tud csak haladni. Az ilyen teherautónak minden kereke külön meghajtású, és mindegyik kerék, méterről méterre haladva, hol forogva, hol megakadva a mindenféle egyenetlenségekben, mintegy „saját szakállára" keres valami kapaszkodót. Ennek a keserves kínlódásnak, erőlködésnek, amelyet a lestrapált, felforrósodott motor bőgése és a raktér nyaktörő imbolygása kísér, összegződnie kell ahhoz, hogy a teherautó haladni tudjon. Az oázis berber lakói azonban azt is tudták, hogy a teherautó néha pár lépésnyire az oázistól, annak szinte a küszöbén, reménytelenül elakadhat. Ez olyankor fordul elő, amikor a vihar homokhegyeket hord a csapásra, s nem lehet továbbmenni. Ilyenkor vagy sikerül az embereknek utat ásniuk, vagy a sofőr kerülőutat talál, vagy egyszerűen visszafordul a bázisra. Várni kell, hogy a következő vihar odébbhordja a homokhegyeket, s újra járható legyen a csapás. Ezúttal azonban a két világító szem egyre közeledett. Fényük egyszercsak megvilágította a sötétbe bújt datolyapálmákat, a viskók kopott falát és az út mentén szunyókáló kecskéket, birkákat, végül pedig, nagy porfelhőt húzva maga mögött, megállt előttünk zörögve, csörömpölve egy hatalmas Berlier. A Berlier sivatagi utazásra kialakított francia teherautó. Hatalmas, széles kerekei vannak, a motorházból pedig jókora légszűrő mered a magasba. A légszűrő mérete és hasas alakja miatt a teherautó messziről úgy fest, mint valami régi gőzmozdony. A vezetőülésből kis létrán lemászott a sofőr - egy fekete, mezítlábas berber hosszú, indigókék színű galabiában. Magas, termetes férfi volt, mint fajrokonai többsége. A nagytestű emberek és állatok könnyebben viselik a trópusi hőséget, a Szahara lakói ezért általában jól megtermett emberek. De működik itt a természe35
