Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (V. rész) (Fordította Szenyán Erzsébet)
Van is, meg nincs is. De még ha van is, mennyi időre van? Ez az állandó bizonytalanság az oka annak, hogy sikátorbeli szomszédaim folytonos veszélyérzetben, nem szűnő félelemben élnek. Otthagyták a falusi nyomort abban a reményben, hogy a városban majd jobb lesz a sorsuk. Aki talált itt egy unokatestvért, az számíthatott arra, hogy az indulásnál valaki segít neki. Csakhogy a tegnapi falusiak közül sokan nem találtak semmilyen törzsbéli rokont. Gyakran még az utcán beszélt nyelvet sem értették, még kérdezősködni sem tudtak. A város elemi ereje beszippantotta őket, egyetlen világukká vált, s rövidesen már nem is tudtak kiszabadulni belőle. Nekifogtak, hogy valami tetőt húzzanak a fejük fölé, hogy legyen egy saját zuguk. Mivel ezeknek a jövevényeknek nem volt pénzük, hiszen éppen pénzt keresni jöttek a városba (a hagyományos afrikai falu nem ismerte a pénz fogalmát), csak az elslumosodott nyomornegyedekben kereshettek maguknak helyet. Különleges, nem mindennapi látvány egy ilyen nyomornegyed kialakulása. Ilyen célra a város vezetése általában a legrosszabb területeket - mocsaras, süppedékes vagy terméketlen, homokos területeket - jelöli ki. Itt aztán valaki fölhúz egy viskót. Mellette valaki egy másikat. Aztán jön a következő. így, spontán módon kialakul egy utca. Vele szemben terjeszkedik egy másik utca. Amikor ez a kettő találkozik, létrehoznak egy kereszteződést. Ezután új utcák kezdenek innen elágazni, tekeregni, összefutni. így alakul ki a negyed. Az emberek egyelőre még anyag- beszerzéssel foglalkoznak. Senki sem tudja, honnan szerzik az építőanyagot. A föld alól? A felhőkből? Egy biztos: ez a nincstelen had pénzért semmit sem vesz. Fejükön, vállukon, hónuk alatt hozzák a pléhdarabot, deszkát, stafnit, pozdorja- lemezt, műanyagot, kátránypapírt, karosszéria elemet, ládát, s ezt az egészet egymáshoz rakják, illesztik, tapasztják, szögelik, s így keletkezik valami köztes építmény az ól és a fészer között. A vityillók falai hihetetlenül színes, slumos, spontán kolázzsá állnak össze. Hogy legyen min aludni, mert a padló gyakran süppedékes, mocsaras föld vagy kemény, köves talaj, a helyiséget kibélelik elefántfűvel, rafiával, banánlevelekkel, rizsszalmával. Ezek a nyomornegyedek, ezek a hatalmas afrikai papírmasé városok valóban a semmiből épülnek, és nem a Manhattan vagy a párizsi Defence, hanem ezek jelentik az emberi képzelet, leleményesség és fantázia csúcsát. Egész városok épülnek egyetlen tégla, fémdarab, egyetlen négyzetméternyi üveg nélkül! Ahogyan az elemi erejű happeningek számos alkotása, ugyanúgy a nyomornegyed is rövid életű. Elég, ha túlságosan terjeszkedik vagy az, ha a város építeni akar valamit a helyén. Egy alkalommal magam is szemtanúja voltam, amikor sikátoromtól nem messze fölszámoltak egy slumot. A nyomornegyedek túlságosan ellepték a sziget partjait. A katonai kormány ezt megengedhetetlennek ítélte. Kora reggel rendőrök érkeztek teherautókon. Azonnal nagy tömeg verődött össze. A rendőrök behatoltak a negyedbe, s kergették ki az embereket viskóikból. Kiabálás, zűrzavar támadt. Aztán jöttek a buldózerek, a hatalmas, sárga hernyótalpas monstrumok. Pár perc múlva porfelhők csaptak az égre: a gépek nekilódultak, egyik utcát a másik után számolták föl, csak a letaposott, ledöngölt föld maradt utánuk. Aznap a sikátorunk megtelt a lebontott negyed menekültjeivel. Nagyobb lett a tömeg, a zaj, de még a fülledtség is. 33
