Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 5. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (V. rész) (Fordította Szenyán Erzsébet)

szenzáció történjék, hiszen az már szórakozás, valamit látni lehet, telik az idő. Egyre közelebb tolakszanak, mintha a pálcasuhogás és a fiú jajgatása igazi kéjt jelentene számukra. Kiáltozva, nagy hangon biztatják és hergelik a rendőröket. Itt, ha elkapnak egy tolvajt, azonnal szét akarják tépni, meg akarják lincselni. A fiú nyöszörög, már kiengedte kezéből a banánt. A legközelebb állók rávetik magukat a gyümölcsre, egymás kezéből tépik ki.

Aztán minden visszatér a megszokott kerékvágásba. A kofa panaszkodik, átko- zódik, a rendőrök elmennek, az összevert gyerek pedig valamilyen rejtekhelyre vonszolja magát - tele ütésekkel, éhesen. Az emberek szétszélednek, mindenki visszatér a helyére, a falak, kis tetők árnyékába. Egészen estig ott is maradnak. Az éhesen végigkínlódott forró nap után elgyengülten, kábán kóvályognak. Az ilyen kábaság, belső bénultság tulajdonképpen megváltás számukra - másként nem bírnák tovább: biológiai, állati énjük felfalna mindent, ami még emberi bennük.

Estére kicsit megélénkül a sikátor. Összegyűlnek az itt lakók. Vannak, akik itt ücsörögtek egész nap maláriarohamoktól gyötörtem Mások éppen hazatértek a városból. Néhányuknak jó napjuk volt: valahol munkát kaptak, vagy találkoztak egy rokonnal, aki megosztotta velük néhány garasát. Ezek ma vacsorázni fognak - egy tál maniókát csípős, paprikás szósszal, néha még egy főtt tojás vagy egy darabka bárányhús is kerül az asztalra. Az ételből a gyerekek is kapnak, akik vágyakozva nézik, ahogyan a férfiak nyelik egyik falatot a másik után. Nincs az az ételmennyiség, amely ne tűnne itt el azonnal és nyomtalanul. Az emberek az utolsó morzsáig megesznek mindent, ami van, itt senkinek sincsenek tartalékai, egyébként sem volna hol tartani, hova dugni. Ideiglenesen élnek, egyik pillanatról a másikra, minden nap leküzdhetetlen akadályt jelent, képzeletük az adott napon nem terjed túl, nem terveznek, nem szőnek álmokat hosszabb távra.

Akinek van egy shillingje, megy a bárba. Bárok mindenütt vannak - a sikátorokban, az útkereszteződésekben, a tereken. Ezek néha szegényes kis helyiségek hullámlemezből összetákolva, ajtajukat kartonfüggöny helyettesíti. Mégis olyan érzésünk támad, mintha vidámparkba lépnénk be, mintha színes népünnepélyen volnánk. Egy öreg rádióból valamiféle zene szól, a plafonról vörös fényű izzólámpa lóg. A falakat újságokból kivágott, csillogó sztárfotók díszítik. A pult mögött általában hatalmas testű, elhízott madám áll - ő a tulajdonosnő. Házi főzésű sört árul - ez az egyetlen dolog, amit az ilyen bárban kapni lehet. A sör készülhet banánból, kukoricából, ananászból, pálmából. Ezek az asszonyok általában egyfajta sör főzésére szakosodnak. Az ilyen italnak három erénye is van: a - alkoholt tartalmaz, b - oltja a szomjat, c - minthogy a pohár alján sűrű, tartalmas üledék marad, az éhes ember számára élelem pótlásként szolgál. Ha tehát valaki csak egy shillinget keresett a nap folyamán, majdnem biztos, hogy a bárban költi el.

Az én sikátoromban ritkán szoktak hosszabb időre berendezkedni. Az itt ténfergők a város örök nomádjai, az utcák kaotikus és poros labirintusaiban bolyongó vándorok. Gyorsan költöznek el, nyomuk sem marad, hiszen nem volt semmijük sem. Mennek tovább vagy valamilyen munka délibábjától csalogatva, vagy a sikátorban váratlanul felbukkanó járványtól megriadva, vagy azért, mert elzavarta őket a viskó és veranda tulajdonosa, amiért nem tudtak fizetni az elfoglalt helyért. Ezeknek az embereknek az életében minden ideiglenes, változó, törékeny.

32