Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (V. rész) (Fordította Szenyán Erzsébet)
an verítékben úsztunk, halálosan kimerültek voltunk, abban a klímában már maga a létezés is nagy erőfeszítést követel. Megkérdeztem, hogy gyakori-e az ilyen áramkimaradás. Nem tudták. Megkérdeztem, hogy meg lehet-e javítani a villanyt. Valamit megtanácskoztak számomra ismeretlen nyelven. Egyikük elment valahova. Múltak a percek, a negyedórák. Végül az illető visszajött két fiatalember kíséretében, akik azt mondták, hogy tíz fontért megszüntetik a hibát. Rábólintottam. Rövidesen megint volt világítás a lakásban, a légkondicionáló is újra működött. Néhány nap múlva megismétlődött az eset, újra tíz font, aztán tizenöt majd húsz font. Es a lopások? Eleinte, amikor visszaértem a kifosztott lakásba, elfogott a düh. Ha az embert meglopják, az elsősorban megalázást, becsapást jelent. Itt azonban meggyőződtem arról, hogy a lopást pusztán megalázásként, becsapásként felfogni egyfajta lelki luxus. A negyed nincstelenjei között élve megértettem, hogy a lopás, még a legkisebb lopás is, halálos ítélettel érhet fel. A lopást gyilkoságnak, emberölésnek láttam. A sikátorban külön kis zuga volt egy magányos asszonynak, akinek egyetlen tulajdona egy fazék volt. Abból élt, hogy a zöldségárusoktól hitelben babot vett, megfőzte, s szósszal leöntve árusította. Egy tál bab sok embernek az egyetlen napi étkezést jelentette. És akkor egy éjjel kétségbeesett kiabálásra ébredtünk. Az egész sikátor megmozdult. Az asszony körbe-körbe szaladgált, örjögve jajveszékelt: valaki ellopta a fazekát. Elvesztette kenyérkereső eszközét. A sikátor sok lakójának csak egyetlen vagyontárgya van - egy inge, pangája vagy - ki tudja, honnan? - egy csákánya. Az, akinek inge van, éjjeliőrként kaphat munkát (félmeztelen őr senkinek sem kell), akinek pangája van, elmehet gyomot irtani, a csákánnyal pedig árkot lehet ásni. Mások csak az izmaikat bocsáthatják áruba, legfeljebb arra számíthatnak, hogy valaki hordárként vagy küldöncként alkalmazza őket. Csakhogy a munkába állás esélye igen csekély, mert óriási a konkurencia. Egyébként is főleg alkalmi - egy napos, néhány órás - munka jöhet csupán szóba. Ezért aztán az én sikátorom, a szomszédos utcák és az egész negyed tele van tétlen emberekkel. Reggel fölébrednek, vizet keresnek, hogy megmossák arcukat. Aztán az, akinek pénze van, reggelit vesz magának: egy bögre teát és egy darab száraz péksüteményt. De sokan semmit sem esznek. Délelőtt már elviselhetetlen a hőség - árnyékos helyet kell keresni. Ahogy telik az idő, az árnyék vonul tovább a forró meleget ontó nappal együtt, az árnyékot pedig követi az ember, akinek egész napi elfoglaltsága az, hogy másszon az árnyék után, elbújjon annak hűvös homályában. Éhség. Az ember nagyon szeretne enni valamit, de semmije sincs. Ráadásul a közeli bárból sülthús illata terjeng. Miért nem vetik magukat ezek az emberek a bárra, hiszen fiatalok, erősek? Egyikük azonban nem bírta tovább, mert hirtelen nagy kiabálás támad. Egy utcai gyümölcsös kofa kiáltozik, mert egy fiú elcsent az asztaláról egy fürt banánt. A meglopott asszony és a mellette árusító többi asszony a fiú után eredt, s el is kapták. Nem tudni, honnan, rendőrök kerültek elő. A rendőrök itt jókora botokat hordanak, azokkal csapkodnak visszakézből, de kegyetlenül. A fiú most az utcán fekszik összegömbölyödve, védekezve az ütések elől. Azonnal nagy tumultus támad, ami itt gyorsan megy, mert a tétlen tömeg szinte lesi, hogy valami esemény, 31
