Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Bakos András: A különös járvány (novellafüzér)
kocsijából, hogy megnézze a vadetetőt, a német pedig unatkozott, egyszer csak megfordult, és odanyúlt a hátsó ülésen fekvő puskájához, a fegyver azonban, jellemzően, töltve volt, elsült, a lövedék pedig, átszakítva a kocsi lemezét, a vadőr tüdejében állt meg. Ez a történet, és mesélője jutott eszembe, amikor a rendőrökkel együtt egy februári délelőtt elmentem a hajnali vadászbaleset helyszínére. És amikor a rendőrök beszélgetéséből megtudtam, hogy a baleset áldozata nem más, mint a nyugdíjas főkönyvelő, ismét azt gondoltam, sohasem fogom megszokni az Isten humorát. Egy okkerszínű kukoricatábla mellett történt a baleset; a vadászok, mint a rendőrkapitány elmesélte nekem, hajnali négy felé érkezhettek meg, és láncban indultak el, egymástól tíz-tizenöt lépésre, gyalog. A hó csizmájuk pereméig ért. A kukoricatábla volt a környék egyetlen fácánbúvóhelye, a szövetkezet a vadászok kérésére hagyta meg, még a csövek is fenn voltak, a vadászok joggal számíthattak arra, hogy ha ideérnek, felröppen néhány fácán. így is történt, a vadászok sohasem látott sűrűségben lövöldözték a surrogva felrepülő kakasokat, a madarak egymás után hullottak vissza, s a vadászok, miután összegyűjtötték a fácánokat, folytatták a szerencsés sétát a távoli akácerdő felé. A bal szélen haladó vadász, a nyugdíjas jogász azonban hátranézett, és észrevette a rókát, mely az emberek nyomában haladt. A ragadozó nem látta a rászegeződő csövet, a vadász azonban rosszul célzott. A róka a durranás után beszaladt a kukoricatáblába; mozgásának irányát a szárak rezdülései mutatták. A vadász leengedte a fegyvert, aztán, ahogy a szárak mozgását látta, ismét a vállához kapta, és követni kezdte a rókát. A puskacső lassan balra fordult, a róka útját követve, balról pedig már közeledett az én ismerősöm, aki a legközelebb állt a jogászhoz a láncban. Tehát ő is nagyon szeretett volna rókát lőni, ám futás közben megbotlott egy fagyott hanton, és elhasalt, néhány méterre társától. A jogász pedig épp abban a pillanatban szánta rá magát a második lövésre, s a célgömb elé vágódó hatalmas cél láttán rögtön megrándult a ravaszra lapuló mutatóujj. A lövedék a földön hasaló idős férfi fejében állt meg. Három mobiltelefon is volt a vadászoknál, így a mentő viszonylag hamar odaért, a főkönyvelőn azonban a rendőrkapitány szerint akkor se tudtak volna segíteni, ha a közeli tanyában van egy jól felszerelt műtő; fél perc alatt kiszenvedett. Amikor a mentőautó megérkezett, a vadászmester kivette a halott kezéből a fegyvert, mely azonnal eldördült. Vagyis, míg a jogász azzal sértette meg a vadászat szabályait, hogy olyan célra lőtt, melyet nem ismert fel egyértelműen, a könyvelő azért járt el szabálytalanul, mert kibiztosított fegyverrel futott. A lövedék nem tett kárt senkiben, a jelenlévők azonban nyilván elgondolkodtak azon, hogy milyen elenyésző a különbség elegáns sportjuk és a felnőttek által veszélyesnek vélt, és ezért ültott játék, a nyilazás között. A kutató Az idősödő kutató mindig elérzékenyül, ha a kezébe vehet egy régi magánlevelet. A különböző gyűjtőktől megvásárolt, rokonoktól kapott levelekből nemrég kiállítást is rendezett a kisváros könyvtárában. A fólia alatt bemutatott levelek néhány részletét felolvasva a fekete hajú és szemű, sovány, mindig borostás ember bebizonyította a jelenlévőknek, hogy a történelmet igazán csakis „a korabeli magánlevelekből" lehet alaposan megismerni. Mert a történelemkönyv nem szól arról, hogy az első világháború idején olyan előre megírt képeslapokat nyomtattak, melyek a monarchiában élő összes nemzet nyelvén ugyanazt közölték: „egészséges vagyok, jól érzem magamat". A második világháború után pedig az oroszországi hadifogságban sínylődőkkel hozzátartozóik olyan levelezőlapon érintkezhettek, melyre az volt írva, „erősítsd a szovjet-magyar barátságot". A levelekből kiderül, hogy mi mindenen men16
