Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Bálint Tibor: Hímes kakukktojás (elbeszélés)
Marci fölébredt délutáni alvásából, szólongatni kezdte, ekkor sietve a pongyolája zsebébe csúsztatta a fényképet és odament a gyerekhez, aki már fölállt ágyacskájában.- Hol voltál, Kenderkóc? - zsémbelt a szemét törölgetve. Válaszként a nevelőanyja előbb szigorúan nézett rá, és most első ízben oktalan gyűlölet lobbant fel benne a fiúcska iránt, mintha László és Elvira mellett neki is része lenne a megkínzatásában.- Semmi közöd ahhoz, hogy hol voltam! - kiáltott rá. - És mától kezdve többé nem vagyok neked Kenderkóc, megértetted?!... Kóc az anyád!... Váratlan kifakadásától a gyermek arcán az ijedt meglepődés, a csalódás és a félelem groteszk játéka kezdődött el; a szeme könnyes lett, még a kis pizsamanadrág is remegett rajta, aztán egyszerre felzokogott. Ettől azonban nevelőanyja esett kétségbe, kiragadta az ágyból és vadul csókolni kezdte:- Bocsáss meg életem, gyémántocskám! - kiáltott fel. - Kenderkóc megbolondult, látod?!... Istenem, miért hagyod, hogy egy szóval is bántsam azt az ártatlant, életem egyetlen vigaszát!... Még a könnyet is kicsókolta a szeméből, nem tudta, mivel nyugtassa meg. Mikor késő este Bajnok hazajött az útról, ő épp ingeket vasalt a konyhában. A tekintetéből, a hallgatásából László rögtön megérezte a veszélyt, és gyanakvón nézett szét, mintha nyomokat keresne.- Valami történt? - kérdezte azután.- Semmi - felelte Noémi megkésve, fáradtan, és tovább vasalt. - Minden a legnagyobb rendben. De Bajnok, mint sok férfi ilyenkor, nyugtalan lett, bizonyosságot akart. Tovább puhatolózott hát:- Miért hallgatsz, miért titkolózol?... Tudod, hogy ez mindig kiborít... Beszélj hát!... Az asszony még mindig nem szólt. László ekkor már gyanítani kezdte, hogy az új bejárónő hordja utána a pletykát; látta is néha a Klarinét utcában, és most, tudván, hogy szerda varr, elborította a harag:- Megint itt volt az a trampli, az a kétlábon billegő budi?! - csattant fel. - Ugye, ő tömte tele a fejed mindenféle marhasággal?!... Takarítsd el nekem innen, amíg szét nem rúgom a bugyiját, hallod?!... Állt várakozón, nekifeketedve; Noémi azonban csak nézte gúnyosan mosolyogva a vergődését:- Olyan vagy, mint a gonosztevő! Nem az érdekel, hogy megöltél egy lelket, hanem csupán az, hogy ki volt a szemtanúja ennek!... És ha már itt tartunk, azt is tisztázni kellene, ki titkolózott éveken át, ki tartotta hülyének a másikat!... A férfi nem tudta, mit válaszoljon, s úgy tett, mint aki vérig sértődött.- Tehát gonosztevő vagyok? - motyogta maga elé meredve. - Köszönöm... Mondj még ilyeneket!... Noémi határozott volt:- Tudnék is mondani sok mindent, mert a színes kakukktojásodat beloptad a szeretetem melegébe, hogy miután kikéit, én etessem, neveljem, tanítsam meg repülni!... 11
