Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Bálint Tibor: Hímes kakukktojás (elbeszélés)
Bálint Tibor Hímes kakukktojás A sétatéri pádon ült Noémi, sapkácskát kötött, s olykor a villogó tűk fölött a kisfiúra pillantott, aki kavicsokkal játszadozott a szökőkút mellett, félmeztelenül, tenyérnyi nadrágjában: bőre aranylott a napsütésben. Az asszony nézte, és többször is hálásan arra gondolt, hogy égi ajándék neki, mert a fennvaló épp akkor küldte, amikor ő a legelkeseredettebb volt. Meg is halna, ha valami történnék ezzel a kis drágával! - mosolyodott el, s végül már a zsebkendője után tapogatott, hogy megtörölje a szemét. Nagyon szerette ezt az apró Marcit, noha nem ő szülte. Háromesztendei szerelmi házasság után rájött, hogy meddő, s talán gyermektelenül kell leélnie az életét. Eleinte a férfira gyanakodott, azonban Bajnok László, amikor célzásokból megsejtette ezt, a hosszú utakat járó TIR sofőr tapasztaltságával kacagott fel az ő magtnlnnságán, s titkai mögül sejtetősen még az asszony felé is vágott a szemével. Noémi megszégyenülten elhallgatott, s miután a nőgyógyásznál is járt, többé nem szólt, viselte a sorsát; de egy napon, amikor jócskán kapatos volt, Laci így szólt:- Én népes családban születtem, gyerek nélkül nem tudok élni... Vagy váljunk el, vagy keressünk egyéb megoldást! Rövid alkudozás után a menhelybe mentek. Körbejárták a szobákat, ahonnan sírás, gügyögés, gyermekbeszéd hallatszott, mint a madárpiacról, annyiféle hang. Később megálltak egy járókánál, ahol már időztek pár percet, s a férj a kisfiúra mutatott:- Én ezt szeretném!... Hidd el, Kenderkóc, úgy értek a kis szarosokhoz, mint a görögdinnyéhez!... Ebből a semmiségből még miniszterelnök is lehet, édesanyám!... Szaporán pislogott, mint aki örül saját választásának, a gyerek pedig épp akkor boldogan ugrálni kezdett a járóka keretébe fogódzva, és azt gügyögte: „Mama, mama!". Bajnok László magasra lendítette mindkét karját:- Látod, szívem! - kiáltotta. - Az aranyos kölyök már el is fogadott téged!... Hogyne vennénk hát magunkhoz!... Az asszony rajongott Marciért. Néha el is tűnődött rajta: vajon, ha ő szülte volna, még jobban is szerethetné? Nem tartotta lehetségesnek, s emiatt néha-néha egy kis zavart, enyhe bűntudatot érzett, bár csak amolyan áttűnő hasonlítgatás volt ez benne, hogy utána még odaadóbb anyja legyen ennek az árvának. Tisztá7
