Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Bálint Tibor: Hímes kakukktojás (elbeszélés)
ban tartotta, dédelgette, orvosi rendelőbe vitte tanácsért, mielőtt elaltatta, meséket mondott neki. Egy este az ablaknál állva Marci a téli tájat nézte merengve, utána kék füzetborítóra fogkrémmel, ecset helyett a kisujját használva, olyan hóhullást festett, hogy Noémi megcsodálta. A gyerek főként Mániához ragaszkodott: ha kiment a fürdőszobába vagy a konyhába, már utána hajolt síró hangjával: „Kenderkóc, Kenderkóc, hol vagy, Kenderkóc?!" Osztálytársai ragasztották Noémire ezt a nevet, hosszú évekkel azelőtt, így szólhatta László, s utána a kisfiú is, aki szorgosan, jól tanult a közeli iskolában; még a vízzel is megbarátkozott, még díjat is nyert pillangóúszásban a kisiskolások között, és a kitüntetést cukrászdában ünnepelte meg a család. Az asszony most ismét a gyereket nézte a trombitáló kentaurok és a nimfák közelében, akikről csöpögött a víz a levegőben szétporladó esőfüggönytől, amelyen át szivárványosan ragyogott a fény: nézte Mártont, és megint belésajdult a kisfiú tegnapi kalandjának szomorú története, bár lehet, hogy ezt is csak ő túlozta el: hiszen csupán annyi történt, hogy a gyerek talált a ház körül egy százlejest, beásta a homokbuckába, ahol játszott, és tovább szorgoskodott a várépítésben, amikor kicsiny ásója éle valami keménybe koccant: hát nem újabb százlejes volt?! Nosza azt is a másik mellé rejtette, s mert azt hitte, itt több pénz is rejtőzik, nekibuzdult a további keresésnek, de közben úgy elfödte a korábban találtakat, hogy utána már hiába kutatta azokat... Még a szíve is remegett, és a könny a szemében: Noémi a karjába vette, simogatta, csókolta, vigasztalta, hogy nemcsak a két százlejest adja vissza neki, de csokit is kap tőle... Nagyon megsajnálta azokban a percekben, s mert érzékeny volt minden apró fájdalmára, még álmában is gyakran menekült vele valaki vagy valami elől, s veszélyeknek százféle módját eszelte ki; még azt is, hogy térdel a kicsi betegágyánál, Marci tüzes homlokát simogatja, de aztán mintha mégsem az apróság lett volna lázas, hanem ő maga, s a forróságtól megint csak a sötétség birodalma felé irányultak képzelgései. Ilyenkor a fürdőszobába ment, lemosta az arcát, utána pedig sokáig állt az alvó gyerek mellett, és hallgatta annak a lélegzését. Később már nem csupán az álmok sűrű bozótjába gabalyodott bele, de gyötörni kezdte a józan mérlegelés is: vajon hogy nézhet ki a Marci apja?... Mint egy betörő, mint egy gyilkos, akinek a tulajdonságai már ott lappangnak a magzat ösztönében, s később felszínre bukkannak? Mert tisztességes ember nem lehet az, aki párosodás után tovasurran a kémények, padlások erdejében, mint a kandúr! No és az anya? Ki lehet az a szuka, aki miután megszülte, a sorsra bízta a kölykét? És miként kerülhetett a csecsemő a menhelybe? Szemeteskukából halászták ki, belvárosi kapualjban találták meg, egy darab rongyba pólyáivá, vagy a barátok templomának valamelyik padjában? Csupa kínzó kérdés volt számára. Ezekről azonban nem beszélt a férfinak, és jó ideig háborítatlanul éltek ők hárman, de Noémi fokozatosan azt tapasztalta, hogy az élettársa egyre ritkábban közeledik hozzá, s valahogy kielégülten jön, megy, mosakodik, nyugodtan alszik. A nők az ilyesmiből sok mindenre következtetnek. Egy esetben, amikor Laci pityó- kosan jött haza, ami nála nem volt ritka, szokása szerint nyalni-falni kezdte a gyereket, és büdös pálinkaszagot lehelt az arcába. Az asszony utálta az effélét, és ki is fakadt: 8
