Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 4. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (IV. rész – fordította Szenyán Erzsébet)

nagy vérengzésről. Mindenütt holttestek hevernek. Az utcákon patakokban folyik a vér. A csőcselék fosztogat, nőket erőszakol, gyújtogat. Senki sem menekülhet.

Zanzibár egyelőre el volt vágva a világtól. Rádiójuk óránként közölte, hogy minden, a szigeten leszállással kísérletező repülőgépet le fognak lőni. És minden közeledni próbáló hajót vagy csónakot elsüllyesztenek. Azért volt a figyelmeztetés, mert intervenciótól kellett tartaniuk. Hallgattuk ezeket a kommünikéket tehetetlenségre, véget érni nem akaró várakozásra ítélve. Még reggel olyan hírt kaptunk, hogy brit hadihajók tartanak Zanzibár felé. Tom, a Reuters tudósítója a kezét dörzsölte, arra számított, hogy helikopterrel átszállítják őt egy hadihajóra, s a tengerészgyalogosok első egységével együtt fog partra szállni. Mindannyian ugyanazon törtük a fejünket - hogyan juthatnánk a szigetre? Én voltam a legrosszabb helyzetben, mert nem volt pénzem. Ilyen esetekben, forradalmak, puccsok, háborúk idején, a nagy hírügynökségek nem foglalkoznak a kiadások nagyságával. Fizetnek, amennyit csak kell, hogy első kézből szerezzenek híreket. Az AP, az AFP vagy a BBC tudósítója ilyenkor repülőt bérel, hajót bérel, autót vásárol akár néhány órányi használatra is - bármit, csak jusson el az esemény színhelyére. Ilyen konkurencia mellett semmi esélyem sem volt, csakis valami jó alkalomra vagy váratlan szerencsére számíthattam.

Délben a szállodától nem messze kikötött egy halászbárka. Néhány amerikai újságírót hozott, arcukat rákvörösre égette a nap. Reggel megpróbáltak a halászbárkán a szigetre jutni, már egészen közel jártak, de a partról olyan sűrűn lőtték őket, hogy le kellett mondaniuk a további útról, s vissza kellett fordulniuk: a tengeri út el volt zárva.

Ebéd után elmentem a repülőtérre, hogy megnézzem, mi ott a helyzet. A hall tele volt újságírókkal, halomban hevertek a kamerák és bőröndök. A riporterek többsége fotelekben szundikált, mások a bárban sörözgettek izzadtan, a hőségtől kimerültén, álmatagon. Elrepült a kairói járat, s hirtelen nagy csönd lett. A kifutópályán egy tehéncsorda vonult át. Ezenkívül az életnek semmi egyéb nyomát nem lehetett fölfedezni abban az átforrósodott, halott térben, abban a világvégi, néptelen pusztaságban.

Már azon voltam, hogy visszatérek a városba, amikor hirtelen fölbukkant Naggar, karon fogott és félrehúzott. Körülnézett, nem hallja-e valaki, s bár egyedül voltunk azon a helyen, suttogva, titokzatoskodva elmondta, hogy ő és Arnold (az NBC operatőre) kibéreltek egy kis repülőgépet, s lefizettek egy pilótát, aki hajlandó elvinni őket Zanzibárra, de nem indulhatnak, mert a zanzibári repülőtér továbbra is le van zárva. Épp most voltak fönn az irányítótoronyban, és beszéltek a zanzibári toronnyal, hogy odarepülhetnek-e, de azok ott azt válaszolták, hogy nem, mert tüzet nyitnak rájuk.

Naggar, miközben ezeket mesélte, alighanem ideges lehetett, mert eldobta alighogy meggyújtott szivarját, és sietve másikat vett elő.- Mi a véleményed - kérdezte mit lehetne tenni?- Miféle repülőt béreltetek? - kérdeztem vissza.- Egy Cessnát - válaszolta négyszemélyes.

61