Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Bogdán László: Átiratok Múzeuma (Áprily Lajos kakasa; Szabó Lőrinc és az ördög; A nyom; másvilági anziksz; A régi dal visszhangja) (versciklus)
Köröttem ólálkodik szakadatlan. Tehetek bármit, itt van örökké. Esővé változik, szóvá, köddé, ravaszul mindég más alakot ölt. Képzeletben már többször is megölt. Ót látom minden szembe ringó nőben, őt a hullámban s mi töri, a kőben. Pásztorórákon is őt ölelem. Éjjel-nappal itt van már velem. Ha írok, sandán, ő vezeti toliam. Ha beszélek ő szól. És ha szótlan vagyok ő hallgat rulettcsendben. Mióta itt van, elhagyott az Isten! A sötétségben bújik meg, a fényben. Sorsom alkatrésze lett észrevétlen!..." Háta mögött zihált. Lélckzcte elfojthatatlan walküri zene. Bénultan nézte a kis állatot. Mókus volt? Macska? Menyét? Ugrándozott. Aztán eltűnt. Létezését másra cserélte. Hívta az árnyak honába. A költő várt és ráhullott az alkony. És a villamos csörömpölt a sarkon. Es míg el nem jött megváltó halála, önfeledten kianalizálta. Az őrdöggel már nem foglalkozott. Tücsökzenc vezette. Sorsokat teremtett, eltűnt mögöttiik a fényben, „ide kövess, ha tudsz!" Észrevétlen osont tova a földvári mólón. Mellette ott zúgott a Balaton. Foszforeszkáltak a látomások. A homálynak bátran nekivágott. 1999. január 10. A nyom „... csak újabb álmok vártak." (Borges: 1983. augusztus 25.) Nyomot követtem éjben, tengeren, álmon, sivatagon át. Félrevezetett, eljátszott velem, elérte Argentínát. Mi lelhette tulajdonosát?
