Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 4. szám - Bogdán László: Átiratok Múzeuma (Áprily Lajos kakasa; Szabó Lőrinc és az ördög; A nyom; másvilági anziksz; A régi dal visszhangja) (versciklus)

„S mindég csak neki lehet igaza!..."

Ezt megbeszélték. Várta asztaluk. Fordításaik, versük, korty boruk.

Szeretteik aggódva lesték őket (már elsiratták az öreg kakast) a Hivatalt kielégítőket.

„Ha Tyúkja nincs, tegyen már panaszt, lefordította a Bulyba Taraszt, perelje csak be a hivatalt, a gazt!..." „Nem kellett Zebi. Bús volt az öreg, visszavásáltuk hát az öreget, előbb egy tyúkért zálogban maradt. Mivel nélküle fel nem ébredünk, Zebulonunk ím megmaradt nekünk."

Reggel ő ébresztette Aprilyt, s az álmában bújdokló Zsolit, és a végre beköszöntő tavaszt.

1999. január 1.

Szabó Lőrinc és az ördög

Szabó Lőrinc egyszer októberben, eltévedt a borús magyar őszben. Elgondolta: „tán vigasz lehetne - elkínzottan egy padra roskadt léha az ember, vállalva magányát, élményként közelítené halálát.

S ha mindez nem is deríthetné fel, telíteni lehetne szenvedéllyel..."

Itt tartott, mikor két patanyomot vett észre a sárban. Elhallgatott.

„Az ördög járt itt! Most nélkülem ment el, de az is lehet, visszajő még éjjel.

Hátha vidéki szekerek álltak itt?

S nyomot hagyott a sárban teheneik patája. Egyébként az egyházatyák nem is említik az őrdögpatát."

Mintegy végszóra, hirtelen zaj támadt, s a bokrok között feltűnt egy kis állat. Mókus lehetett? Macska? Vagy menyét? Ráfüggesztette kerek röntgenszemét.

„Az őrdög járt itt meny ét-alakban.