Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Szabó Gábor: Ragaszthatatlan szív (Esterházy Péter: A szív segédigéi)
ges idézet helyett csupán egyetlen ezt igazoló példával szeretnék élni. Toby és egy túlfűtött özvegyasszony kölcsönös félreértésen alapuló párbeszédét Sterne a következő megjegyzéssel zárja: „ez is csak azt mutatja, hogy mily csekély tudásra tehetünk szert a puszta szó által"7 [it shews what little knowledge is got by mere words.])17 A szív segédigéi gyász-oldalával kapcsolatban azonban némiképp másként áll a helyzet, hiszen - idézet lévén - halotti lepelként nem csupán az „anya" handke-i és camus-i, hanem Sterne és Yorick szövegtestét is takarja. Ráadásul az „anya" meglepő módon a Beatriz Viterbo nevet viseli (Besz 682), akiről viszont tudvalévő, hogy Borges Az Alef című alaptör- ténetében hajtotta örök álomra a fejét, hogy aztán újabb ideiglenes nyughelyét Esterházy mauzóleumában lelje meg. (Figyelemreméltó mellesleg, hogy az „alef" a héber ábécé egyik ún. „anya-betűje".) Számottevően sokasodnak tehát a fekete lepel borította corpusok, ám értelmezésem szempontjából a továbbiakban elsősorban Yorick és Beatriz textuális maradványai tűnnek érdekesnek. Borges történetében Beatriz Viterbo a narrátor szerelme, beteljesületlen vágyakozásának tárgya, akinek arca halála után először még színes, később már csak fekete-fehér képek egyre kevésbé élethű reprezentációin keresztül idéződik fel a férfi számára, hogy végül puszta névvé, semmitmondó nyelvi jellé redukálódva törölje el jelöltjének ideáját: „Elménket mállasztja a feledés, az évek tragikus poriadásában magam is egyre inkább összezavarom és elfelejtem Beatriz vonásait."10 ("Nucstra mente es porosa pnrn al olvido; yo mismo estoy falseando y perdiendo, bajo la trágica erosion de los aiíos, los rasgos de Beatriz”) Beatriz személyének köszönhetően tehát a (halott) anya iránti fiúi szeretet erőteljes szexuális konnotációkkal is színeződik. Erre a motívumra a szöveg jelölői explicit módon egyszer sem látszanak utalni, a vágy tehát mintegy a szöveg tudatalattijába szorul vissza; ugyanakkor viszont az elfojtás ténye mégiscsak jól láthatóan mutatkozik meg, hiszen a fekete oldal leple igencsak szembeöltően jelzi a mű horizontjából kiszoruló tartalmak - jelen esetben az incesztusvágy későbbiekben értelmezendő - látens jelenlétét. S amennyiben a gyászlapot egyúttal a szöveg nyelvisége által leplezett tudattartalmak, ösztönkésztetések működésének jeleként kezeljük, úgy magyarázatot kaphatunk arra is, hogy a Beatriz mellett nyugvó Yorick corpusa vajon miért kerülhetett egyazon szövegsírba az anya/szerető rejtegetett figurájával. Yorickon keresztül ugyanis annak a Shakespeare- nek az alakja sejlik föl a fekete lap mélyén, akit Harold Bloom a nyugati kánon középponti figurájaként nevez meg,11 olyan irodalmi Atya-ként, akinek hatása e kánon egészét nagy mértékben befolyásolja. így hát a vágy tárgyaként kezelt anya és a tekintélyes (irodalmi) Atya együttese a klasszikus ödipális helyzet erős jelenlétét mutatja a szöveg tudatalattijában. Ha tehát - mint erről már szó esett - A szív segédigéit az irodalmi elődökhöz való viszony szublimációjaként olvassuk, akkor e viszonyt az előzőek értelmében a szülő-gyerek kapcsolat freudi mintája alapján lehet jellemezni, pontosabban annak olyan verbalizáció- jaként, amely ugyanakkor ezen ödipális késztetés elfedésében érdekelt. Az irodalomtörténeti kontinuitást is e szellemben értelmező Bloom szerint a kánonokat a Imtás rendezőelve irányítja. így minden mű csak valamely előd-szövegre adott válaszként születhet meg, mely válasz az utódok értelmezői aktusainak függvénye. Ezeket az értelmezéseket pedig - vélekedik Bloom - az elfojtás, a represszió irányítja, minthogy az önidentikus szerzői pozíció csak a befolyásos előd(ök) nyomainak, emlékezetének lefojtásán át válhat megszerezhetővé.12 „Bármely erős irodalmi mű alkotó módon félreolvassa és félre-interpretálja az elődszöveget vagy szövegeket (...) az erős alkotás maga a hatás-iszony."12 A nyugati kánon így olyan pszichikus csatatérként tűnik fel, ahol a jelenlét az elődök textuális meggyilkolásából fakadó figuratív hatalomátvétel egyenes következménye, melynek során az utód, szabadulni akarván az előd nyomasztó tekintélyétől, a felejtés és kisajátítás együttes trópusán át tagadja meg annak befolyását: „A költőnek, ahhoz, hogy éljen, a 45
