Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Tóth Erzsébet: Hazafelé a német éjszakában (vers)
Wiesbadent ennek ellenére szerettem, meglátni és megszeretni, ha ritkán is, vannak ilyen városok. Wiesbaden, fél óra sem kellett hozzá, az enyém lett, sétáltam, virslit ettem, mindenki ismerős volt és senkit nem ismertem, grasszáltam önfeledten a frankfurti megnyitók helyett. Az IBIS Hotel kényelmes, tiszta ágyára magam mellé senkit nem képzeltem, még a csillagok is úgy akarták, hogy álmomban se képzeljek. Biztos a fáradtság tette, de este hattól reggel hatig aludtam, nem álmodtam. Azután csak be kellett menni Frankfurtba. A vásáron persze a kultúra tobzódása,- nem mondom, hogy az irodalom, a könyvek ünnepén itt eltörpül az irodalom - az elegancia, a fölény, a biztonság, a gazdagság szaga. A vásáron a pénzszag. „Veszíteni tudni kell." - mondja valaki a német pavilonnál, fogalmam sincs, hogy jön ez ide. Vásárolni könyvet nem lehet. Afaber andfaber-nél Sylvia Plath félénk, gyönyörű arca zöldesszürkén vibrál óriásira nagyítva. Biztos üzlet még most is. Egyik mozgólépcsőn le, a másikon föl, azután mozgójárdák, ha akarok állok, ha akarok megyek. „Elfele megyek már hónapok óta, nem lehet nem észrevenni." - gondoltam döbbenten, elfele, s volna-e, ki e szó hallatán nem hagyná ki az otromba viccet? Volna. Futott velem tovább, hullámzott alattam a vas-szőnyeg. Majd meglátok egy plakátot: Juden in Ungarn, közeledünk Magyarországhoz. A magyar pavilon hogy mást ne mondjak szegényes, milyen is lenne. Elkülönítve, magányosan úszik a félhomályban, alagsornak tűnik, pedig csak földszint, és inkább múzeum mint vásár. Aki itt járkál, vagy könyve jelent meg németül, vagy ezután fog megjelenni, vagy csak szeretné, hogy megjelenjen.
