Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Szabó Gábor: Ragaszthatatlan szív (Esterházy Péter: A szív segédigéi)
Szabó Gábor Ragaszthatatlan szív Esterházy Péter: A szív segédigéi Az írás és a halál viszonyának értelmezése kapcsán írja Foucault, hogy - a halál legyőzését, az élet jövőbéli biztosítását célzó görög vagy arab narratív stratégiákkal szemben - kultúránkban az írás a halhatatlanság megteremtése helyett az élet feláldozásához kötődik.1 S jóllehet a francia gondolkodó e helyt elsősorban az individualizáció jeleinek érvénytelenítésén ügyködő szerzői szubjektum állapotát diagnosztizálja, aki különféle narrációs technikák mögé bújva úgy temeti el magát műveiben, akár egy kriptában, A halálösztön és az életösztönök újrafelfedezése óta a halál jegyeit magában hordó nyelv képzete Foucault írása(i) mellett még számos, egymástól eltérő indíttatású (irodalom)elméletnek is fontos szereplőjévé vált, így például - hogy csak néhány „b"-betűs francia sztárfilozófust említsek - Bataille, Blanchot, Baudrillard vagy Barthes munkásságán keresztül. E szövegében Freud azt állítja, hogy a halálösztön mindenütt jelenlévő hajtóereje az inorganikus állapotba való visszatérésre kényszerítő legintenzívebb késztetés, amely az organizmus majdani „saját halálát" szabályozza. E felismerés értelmében bármely organizmus léte csupán élete ezen végcéljának folytonos kitolása, késleltetése, elodázása lenne.2 Freud igénye, hogy a halált a lét alapvető mintázataként hozza vissza az életbe - vagyis a vitalista elképzelések cáfolata - a későbbiekben meghatározó elemévé vált azoknak a filozófiai diszkurzusoknak, melyeket Habermas az antropocentrikus gondolkodás és a humanista önértelmezések végéről való híradásokként értelmez.2 Mindezek előrebocsájtása azért tarthat számot némi jelentőségre, mert A szív segédigéi-ben - legalábbis első nekifutásra - éppen a halál íródása emelődik a szöveg tárgyává. Az anya halála - avagy általában véve, az elmúlás, mint hagyományosan magasztosnak, az alkotói elmélyülést jelzőnek tekintett írói téma - itt olyan nyelvi problémaként jelentkezik elsősorban, melynek keretein belül a mű az önnön tárgyához való lehetséges diszkurzív viszonyulások keresését probléma tizálj a. A másodmodernség e nyelvi tapasztalatát, vagyis a megalkotottság mikéntjének pragmatikáját a művészet „igazságával" azonosító narrációs technika már a Termelési regény óta nem idegen Esterházytól. Ám A szív segédigéi esetében nem pusztán bizonyos szituációdhoz kapcsolható nyelvi viszonyulások tematizálódásának lehetünk tanúi, hanem írás és halál, Lét és Semmi, én és nem én kölcsönösségen alapuló feltételezettségének piszchologikus megközelítésének is. E dichotómiák egymásbacsúszása az irodalom immanens problémájaként jelentkeznek a műben, ami ezúttal éppen e problémákkal való vias- kodás verbalizációjaként hozódik létre. A létének feltételein rágódó, önreflexív írásmód olyan suicid szöveget eredményez, ami csak saját alapzatának megkérdőjelezésén keresztül képes életre kelteni magát, létét önnön felszámolásából nyerve szinte pontosan modellálva a freudi paradoxont, mely szerint „az örömelv valósággal mintha a halálösztönök szolgálatában állna."4 A szív segédigéi5 olyan irodalmi mauzóleum, ami jópár holttestet rejt magában; e corpusokat - halott testeket és szövegtesteket - az időből való kiszakítás vágya tette a szö43
