Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 4. szám - Háy János: Annyi-e éppen az annyi? (Esterházy Péter ötvenedik születésnapjára)

- Te, Gábor, nem lehet, hogy ez az én védőm, esetleg? - kérdeztem éppen felpattintva a szemeimet.- A, nem tegnap kaptam egy csajtól - mondta és magabiztosan megnevezett egy lányt, akit én is ismertem és tudtam róla, hogy van neki Termelésije.- Csak úgy odaadta? - feszegettem, tovább gyanakodva.- Hát azért le is kellett feküdnöm vele - mondta erre ő.

Ekkor robbant az agyam, meg persze az ő reflekszei sem voltak restek, neki egymásnak, hogy most megvívunk a védőborítóért. O volt az erősebb, de a borító mégis az enyém. Szóval kaptam először a pofámra, aztán a védőt vissza.

így zajlottak napjaink a Termelési birtokában, amikor birtokunkba termeltük a regényt. Aztán évre év és fölszaporodtak a címek, az otthoni könyvtár magyar- irodalom-ábécérendben részlegénél az E betűs sor arányokat feledve növekedett. Végül a dolgok fizikai természetéből adódóan, hogy nem virtuálisan, hanem rendesen vannak: minden polc dugig telt. Ilyenkor indulnak a kicsiny lakások kicsiny birtokosai felfedező körútra, hogy hová lehetne szerkeszteni legalább 1-2 méternyi polcot. Ahá - kiált akkor a felfedező. - Ahá, itt van ez a hatalmas hely az ajtó fölött, nem is veszélyes annyira, ha leszakadna, mert rettentő kicsi az esélye, hogy éppen ránk esik, nem alszunk alatta, ugye, meg nem üdögélünk, csak ki hol meg be hol.

Ripsz-ropsz, ha egyszer az ember tervez, az isten is megtesz mindent, hogy végezhessen. A polc im elkészült. Az ám, de mit helyezzünk reája. Hosszas latolgatás után, hogy rendszer legyen, maradjon, arra jutottunk, hogy a valami okból egységes halmazokat emeljük ki. Például? - kérdem. Például az Esterházyt. Jaj, de nagyon jó ötlet! Tényleg azt kéne, azt bizony, s akkor én sürögtem forogtam és gyorsan kivezettem a Bevezetési az alfabetikus magyar irodalomból.

Minden efféle átrendezés egyenes következménye egyébként, hogy semmi sem változik, mert kiderül, hogy fölécsúsztatva, alábújtatva, hátsó sorban (stb.) éppen kétszer annyi könyv van, mint amennyi új helyre szert tettünk. Álltam hát ott lesújtva, amikor jött - nem túl elegáns dramaturgia, de így történt, s most kéne mindig átírni a valóságot, hogy olyan legyen, mintha tényleg valóságos lenne, ez marad így valóságosnak ahogyan volt valójában: szóval jött a kisfiam. Ezeket ki írta? Mondom az Esterházy, a gyermek ismerte külalakjában is az említett írót. Egyedül? - Érdeklődött tovább. Aha - mondom automatikusan. Nem hiszem - mondta a gyerek. Pedig igaz - bizonygatom tovább. A gyerek csak bámult a másik polc felé, ahol tőlem volt néhány könyv. Te meg azokat? - kérdezte és odamutatott a bámult helyre. Aha - mondom, és éreztem, akkor hogyan néz lefelé engem a gyerek, én meg fel a polcra.

A kötetek száma nő, és férfi lesz a gyermek, nincs más dolog, csak tenni, amit tenni kell, hagyni a nyakeret, nem ki, hanem elvégezni a dolgot, s ha mégis omlik a bőr alatt a test, s a lélek bennem, akár a traktorgumi, jó nézni azt, akin ahogyan, s mint látszik, s eldönt ekként nekem egy reggelt, kettőt és még hányat... De immár nem keresek szavakat tovább, mert még találok.

42