Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Márai Sándor: A néma énekes (Egy számkivetett magyar író vallomása)
Ha valaki a kommunisták szemébe mondta ezt a vádat, vállvonogatva azt felelték, a magyar nép még nem eléggé érett ahhoz, hogy megítélje saját érdekeit. De ez nem volt az én véleményem. Az első esztendőben még mód volt néha reá, vitatkozni a kommunistákkal. Milyen jogon - kérdezték e viták során a kommunisták és a kripto-kommunisták-, milyen jogon bizonygatom, hogy a magyar társadalom kommunista doktrínák szerint való átalakulása nem a nemzet önkéntes vállalkozása? Azt feleltem, hogy nem tekinthetem a nemzet vállalkozásának a kísérletet, melyet olyan emberek szerveznek, irányítanak, hajtanak végre, akik egy idegen hatalom parancsára cselekszenek és amikor választaniok kell a magyarság érdekei és a Szovjetunió érdekei között, feltétlenül és maradéktalanul a szovjet érdekeit választják. Ez igaz - felelték a kommunisták -, de az ő meggyőződésük szerint a magyarság és a Szovjetunió érdekei legkésőbb ötven esztendő múltán teljesen azonosak lesznek. A vita itt megszakadt. Néhány éven át hallgatagon éltem közöttük, s az első alkalommal, amikor erre módom volt, elutaztam külföldre, az önként választott számkivetésbe. 3. Az első két esztendőm, mely a Vörös Hadsereg magyarországi bevonulását követte, a csalóka téveszmék ködfátyola mögött telt el. Sokan hitték, otthon is, külföldön is, hogy a Szovjetunió a nyugati peremén elterülő határállamokban beéri egyféle rózsaszínű demokráciával: természetesen lesznek kommunista pártok is ez országokban, ezek a pártok, számarányuknak megfelelően, részt vesznek a koalíciós kormányzás munkájában, vigyáznak arra, hogy a múlt kísértetei ne éledjenek fel és ne veszélyeztessék a Szovjetunió stratégiai és társadalmi biztonságát. Az első két esztendőben a kommunisták úgy is viselkedtek, mint akik beérik ezzel a szereppel: mindenben benne volt a kezük, a zsákmány, a jóvátétel, a közös - németorosz - javak szétosztásánál mindig kiszolgálták a szovjet érdekeit, s iparkodtak megszállani a gazdasági, politikai, társadalmi és szellemi őrhelyeket: de mindez a választások által előírt koalíciós helyzeten belül, az alkotmányosság látszatával történt. Sokan reménykedtek, hogy a német, majd az osztrák békeszerződést egy napon mégis megkötik a nagyhatalmak, a szovjet visszavonja haderejét Magyarországról és Romániából, s akkor, felszabadulva az idegen nyomás alól, a magyarság egy tapasztaltabb, jobb nemzedéke nekikezdhet az ország demokratikus átalakításának. Ez a remény általános volt és eltartott két éven át; pontosan 1947 tavaszáig. Ezen a tavaszon a kommunisták puccsszerűen átvették a hatalmat Magyarországon. Első időben szemünket dörzsöltük, nem értettük, mit akarnak a kommunisták? Végül is politikai kisebbségben voltak. Magyarországgal megkötötték a nagyhatalmak, így a Szovjetunió is, a békeszerződést. Az ország - papíron - visszakapta szuverenitását. Az ország népe, tiszta választásokon, hitet tett a demokrácia mellett és nagy tömegei elutasították a kommunista rendszert. Tájékozatlanok voltunk, nem értettük, ilyen feltételek mellett mit akarnak, miben reménykednek a kommunisták? Nemcsak mi voltunk ilyen tájékozatlanok, hanem a külföld is. A kommunisták tudták ezt és remekbe dolgoztak. Az első „összeesküvést", amelyet a kommunista ágensek megrendeztek, követte a második, majd a többi. A kommunisták 5
