Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Márai Sándor: A néma énekes (Egy számkivetett magyar író vallomása)
hadak ellenséges - osztrák, cseh, német - földön verekedtek Hitler hadaival, s minthogy az orosz hadvezetés, ősrégi keleti szabályok szerint, a háború viseléséhez szükséges javak, az élelmiszer, s ha lehet az olaj, az állatok nagy részét, tehát az utánpótlás zömét nem küldi maga után, hanem a meghódított ország területén talált készletekből zsákmányolja: az orosz hadvezetőségnek nem volt érdeke, hogy egy forradalom zűrzavarában elkallódjanak a németek és nyilasok által még az ország területén hagyott javak. Ezért egyszerűen nem engedte meg a magyar forradalmat. A kommunisták később büszkén hivatkoztak erre. Azt mondották, Magyarország a Vörös Hadsereg jóvoltából megmenekült a forradalom borzalmaitól, s vérontás nélkül élvezhette az elmaradt forradalom vívmányait. Bizonyos, hogy egy magyar forradalomban sok vér és érték pusztult volna. Senki nem sajnálkozhat, hogy ez a forradalom elmaradt. De elkövetkezett az a különös helyzet, amikor egy társadalomnak viselnie kellett egy elmaradt forradalom minden forradalmi következményét. A magyar forradalom elsikkadt, de mindazt, amit ez a forradalom akarhatott és követelhetett volna, rövid időn belül megvalósították a kommunisták: konfiskálták és újra szétosztották a földbirtokot, szocializálták az ipart, a kereskedelmet, a munkásosztály nevében birtokukba vették az államhatalmat, kisajátították a forradalmi ideológia számára az iskolákat, a nevelést, a szellemi életet. A forradalom egy napon megvalósult eredményeiben. A kommunisták elégedetten mutattak reá e forradalmi eredményekre. S amikor a magyar társadalom igen nagy többsége - kétrendbeli választáson, melyek közül az első tökéletesen szabad volt - elutasította a rendszert, amely a forradalom nélküli forradalmi vívmányokat hozta: a kommunisták keserű elégedetlenséggel hangoztatták, hogy a magyar társadalom reménytelenül „reakciós", majd két évvel később kíméletlen módszerekkel nekikezdtek a magyar társadalom forradalmi „átnevelésének". S minthogy nemcsak a birtokból, hatalomból kicsöppent magyar „úri osztály" volt elégedetlen e változással és annak vívmányaival, hanem a parasztság és a munkásság nagy tömegei is: a kommunisták a magyar társadalom többségének ezt az elutasító magatartását „fasiszta örökségnek" tekintették, és elhatározták, hogy erőszakos módszerekkel és eszközökkel, tehát terrorral és a rendőrállam minden megfélemlítő fegyvernemével kiirtják a magyar társadalomból a fasiszta hagyatékot. „Elhoztuk a parasztnak a földet, a munkásnak adtuk a gyárat, elhoztuk az értelmiség részére a társadalmi szabadságot, megszabadítottuk őket uraiktól, és mi a hála?... A választásokon ellenünk szavaznak, a közéletben és a magánéletben szabotálnak, áskálódnak, az imperialista ellenséget várják és új háborúban reménykednek, amely végez a kommunistákkal!..." - így panaszkodtak. Ezt a panaszt, közvetve és közvetlenül, sokszor hallottam. A panasz jogos volt. Csak éppen nem mondották meg a kommunistáknak, miért ilyen hálátlan a kommunista rendszerrel szemben a magyar társadalom nagy többsége? Nem mondották, hogy mindazt, ami történt, a nemzet nem érezte saját vállalkozásának. Egy forradalom, amelyet egy nemzet a maga öntudatából, tulajdon akaratával valósít meg: lehet véres, kegyetlen, korrupt, de mindig egyféle vészes istenítélet, amelyet a nép a maga érdekében hajt végre. Mindaz, ami az elmaradt forradalom helyében Magyarországon bekövetkezett, nem a magyar nép, nem is a magyar társadalom egyes rétegeinek érdekében, hanem a Szovjetunió, s e hatalom által odaküldött kis forradalmi hivatalnokcsoport, tehát a párt érdekében történt. 4
