Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 3. szám - Kiss Ottó: Verébfogó
sóként apám - él. A felvidéki illetőségű famíliát, mivel nagyapám nem hajlandó reszlovakizálni, az újdonsült hatalom képviselői bevagonírozzák, és a zsúfolt kocsit átgördítik Bánrévére. Nagyapám testvérei, mind az öten, hasonló sorsa jutnak. Az élete közegéből kiszakított cipszer medve nehezen állt talpra, de talpra állt. Egy évig tartó vagonlakó élet után Békéscsabára kerül erdőmérnöknek. Hogyan érezte magát kedvenc hegyei, tengerszemei és csillámló zuhatagai, fenyőerdői és medvejárta erdei ösvényei nélkül a porszagú, morotvás alföldön, nem tudom. Darabossága, örökké ingerült természete jelzi tán, hogy borongósan. Ezután Miskolc, Győr, majd a főváros következik. Amikor Miskolcon lakik a família, nagyapám a Lillafüredi Erdőgazdaságba jár ki dolgozni. Részt vesz a Palota-szálló tervezésében és építésében, továbbá a Garadna - és a többi környező patak pisztrángokkal való betelepítésében. Közben felfedezi a magyar tudomány számára Vásárhelyi Istvánt, a későbbi neves zoológust, aki ekkor esztergályos-inasként dolgozik Lillafüreden. Kellemetlen incidens is előfordul. Bethlen István miniszterelnök egy alkalommal - más díszvendégekkel egyetemben - vadászaton vesz részt Lillafüreden. Nagyapám - a rendezők egyike - a vacsorán többet iszik a kelleténél, és beleköt a miniszterelnökbe. Valami vadászetikai kérdésben oktatja ki a hatalmasságot a maga goromba, palócos dialektusában. A botrány odáig fajul, hogy az erdőigazgató kiutasítja nagyapámat a vacsora színhelyéről, a Palota-szállóból, majd amikor ő a távozást megtagadja, egyik jószándékú (és sejthetően józan) kollegája pálinkával merevrészegre leitatja. Konflissal viszik haza Miskolcra. Apám úgy emlékezett vissza az esetre, hogy négy szomszéd férfinak kellett leszednie nagyapámat a kocsiról s bevinni a lakásba. Persze, ki akarták a felettesei rúgni - nagy blama volt! -, de ekkor nagyanyám közbevetette magát és elsimította a bonyodalmakat. Nem ez volt ez egyetlen eset, amikor minden rábeszélőkészségét meg kellett mozgatnia, hogy makacs és goromba férjét szorult helyzetéből kimentse. Megesett állítólag, hogy a miskolci minorita-rendház főnökével is úgy összekülönbözött nagyapám, hogy hetekig nem szállíttatott fát a derék szerzeteseknek... A cipszer hagyományok tovább élnek a családban. Nagyapám naponta visszavonult műhelyébe, ahol faragott bútorokat, képkereteket, karácsonyfadíszeket, szánkókat és ki tudja még, mit és mit nem készített. Kényes volt a közös étkezésekre, ahol gyerekeinek percre pontosan meg kellett jelenniük. Mesélik, hogy karácsonykor merengve ült le a fa alá, és egy-egy szlovák vagy német betlehemi éneket dudorászott maga elé. Lakása mindig a Cipszerföldet idézte, faragott bútoraival, falon függő vadászpuskáival, szarvasagancsaival, vaddisznóagyaraival és zergekampóival. Egy-egy kitömött és elporosodott siketfajddal és üvegszemű erdei szalonkával. Amikor a déli Felvidéket visszacsatolták Magyarországhoz, ám Cipszerország továbbra is szlovák fennhatóság alatt maradt, nagyapám lelkileg is, fizikailag is összeroppant. Mesélik, egyre morózusabb, egyre összeférhetetlenebb lett. Csak legidősebb unokája - aki e gyatra emlékező sorokat körmöli - tudta jókedvre deríteni. A jó öreg négykézláb mászkált a gyerekszobában, egy bőrkabátot 101
