Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 3. szám - Kiss Ottó: Verébfogó
pillanatra tán meghökkentő, ám tatárok fogyatkozó számban ma is előelőfordulnak Lengyelország keleti, délkeleti végvidékén. Dédanyám arcában - egyetlen, színezett fénykép maradt utána - van némi keleties vonás... A Szepesség a Tátra-vidék szíve. Hegyi táj, melyet folyóvölgyek (a Vág, a Pop- rád, meg a Dunajec szurdokai) szabdalnak össze. Az égcsapó, havas csúcsok - a Javorina, a Kriván, a Kárbunkulus - meg a Simon-torony, a Koncsiszta, a Bibircs meg a Gerlachfalvi orom - árnyékában tengerszemek fénylenek, a Csorba-tó, a Zöldvíz, és a vízesések (például a Csontváry megfestette Tarpataké!) szakadnak alá. Lenn, a szirteken komorló várak tövében apró települések. A sasok-szállta bércek alatti fenyvest muflon és zerge, a lentebbi bükkösöket-tölgyeseket medve, farkas és hiúz járja. Helyi specialitás a színes hó - aranysárga, veres, zöld és kék árnyalattal. E természeti tünemények a havon-tenyésző mikroorganizmusoktól, vagy a szél-hord- ta, tarka portól származnak... Maga a cipszer kifejezés a hegység német nevéből (Zips), ered és jelöli a XII. században itt megtelepült és a helyi szlávsággal némiképp összekeveredett szászokat. A cipszerek - messze földön híres mesteremberek - II. Géza királyunk hívására érkeztek a zordon hegyek közé. Mint a hegylakók általában, ridegek, makacsok, megfontoltak. Bánya-és faiparuk, szövőmesterségük - szepesi vászon! - óra-és ékszeriparuk, építőművészetük nevezetes. Híresek az itt öntött harangok meg a templomi kegytárgyak. Polgári erényeik jelképe lehet a Zipser Willkürnek mondott saját jogrend és - a hírhedt lőcsei pellengér, a Ketterháuschen, melyhez az este 9 óra után utcán ért asszonyokat-lányokat kötötték ki. A cipszerek szorgalma és takarékossága (gonoszabb kifejezéssel élve: fukarsága) is közmondásos. A családokban - a jómódúakban is - dicséretes szokás, hogy a cseperedő gyermekeket a nyári tanítási szünet idejére beadják inaskodni egy-egy mesterember műhelyébe. Nem is az anyagiakért, hanem hogy tanuljon az ifjú. Fegyelmet és a manuális teremtés alázatát. Nagyapám így sajátítja el az asztalos, a kárpitos, az órás és az ékszerész, a könyvkötő, az ács meg a fegyverkovács mesterséget. A környék városait - Késmárkot, Iglót, Lőcsét, Lublót, Gölnicbányát, Görgőt, Poprádot, Szepesbélát, Podolint és Szepescsütörtökhelyet - a cipszerek alapították. A szepesi táj nem túl tágas. Legendás alakja, a XVII. Században élt Cziprián- szerzetes, aki toliakból szárnyakat eszkábált magának, majd ezeken kelt légi útra - a mai sárkányrepülők és a szárnyas tibeti boncok társaként - könnyedén átrepülhette e vadregényes hegyvidéket, mely ahhoz szűk, hogy önálló kultúrája legyen. A Szepesség sorsa amúgyis mindig a függés, hol Csák Mátétól, hol a Zápolyáktól, a Thurzóktól meg a Thökölyektől. Hol a lengyel vagy épp a magyar királyoktól... Nagyapám ebből a közegből és a jelzett háttérrel iratkozik be - miután Iglón, a legendás diákvárosban leérettségizik - 1901-ben a fővárosi Mintarajziskolába, a Képzőművészeti Főiskola elődjébe. Az intézményben nem sokkal előtte olyan festők tanultak, mint Gulácsy Lajos és Nagy Balogh János. 99
