Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 3. szám - Vajda Miklós: Az öreg író meg az ifjú vándor
ment át, mikor Malek óvatosan eltipegett közöttük; ha viszont épp száraföldön voltak, jöttünkre az úsztató felé soroltak, s bevetették magukat a vízbe. Az asszonyok kötényt, ingvállat viseltek, sokféle meglepő, csinos hímzéssel, berakással, hajukat főkötő vagy kendő takarta. Sokuknál guzsaly volt széles, színes szalagövbe dugva. Nyelvükkel megnedvesítették a mutató- és hüvelykujjukat, kihúztak és megsodortak egy csipetnyit a gu- zsalyrúdjukon bárányfelhőkként ülő nyers gyapjú-csomókból, és másik kezükkel fölteker- cselték a megpörgetett, horgászúszóhoz hasonló orsókra. Ezek úgy süllyedtek-emel- kedtek, akár lassú mozgású jojók, és egyre vastagodó motringokat növesztettek magukból. Később aztán a fonalat hosszú szövőszékeikre feszítették, és megszőtték azokat a sűrű, kemény köpenyeket. Az egyik ház tövében, mályvarózsák közt egy lány ült a rokkánál, font és pörgette a kereket; ez a nemzedékek kezétől fényesre koptatott szép, faragott instrumentum volt az egyetlen, amelyet valaha használatban láttam. Ezek a hosszú, nem-sivatagi jellegű szakaszok harmat és zsenge fű emlékét hagyták bennem, meg azt, ahogy Malek patái fák és virágok közt gázolnak, s a delelőre érő nap oly izzón világítja át a leveleket és a szirmokat, hogy parázslani látszanak. Az erdőben a bámulatos vándorújukról frissen érkezett gébicsek és szarkák szálldostak, feltűnő farktollaik ide-oda cikáztak a fák közt, a fészküket már megépített egyéb madarak társaságában. A nyílt terepen jöttünkre búbospacsirták röppentek föl a fűből, és úgy daloltak a magasban, mintha cérnán lógatnák őket az égből. Az élet teljes tökéletességéhez az égvilágon semmisem hiányzott. Malek éber és barátságos füle, fáradhatatlan és nem-fárasztó járása s a lényéből sugárzó egészség mutatta, hogy kölcsönösen átvesszük egymás hangulatát, ahogy az lóval s lovasával gyakorta történni szokott. Az esti sötétségben túlságosan északira találtam venni az irányt, s most Cegléd nem látható városa délnyugatra feküdt tőlem. A Zagyva folyónál megálltunk az árnyékban enni. Később a vegetáció változása, a fák sűrűsödése s az egyre több barázdabillegető jelezte, hogy újabb folyó közelében járunk. Hamarosan föl is tűnt a fűzek és a hatalmasra terebélyesedett nyárfák között: a széles Tisza, Magyarország második folyója. Méltóságteljesen folyt dél felé alacsony partjai között, susogó náddal szegélyezetten. A fák alatt durván ácsolt, partra húzott csónakok hevertek, s a túlpart közelében egy halász dobóhálóval dolgozott éppen, beszedegette a csónakjába, majd tünékeny felhőket képezve újra meg újra kivetette az árba. Éppen a kalifa elefántja járt az eszemben, ahogy kocogtunk folyás-irányban, a part mentén. Egyszercsak, a bolyhos nádbuzogányok közt nemkevésbé váratlan és elképesztő látomás tűnt föl: egy kis öböl holt vízéből éppen csak kilátszó széles, fekete, szivacsosnak tetsző orr, amelynek öblös likaiból vastag fémkarika lógott. A homlok bozontos dudorából óriási, hullámos, ellaposodó szarvpár nyúlt hátrafelé. Nedves, sötét szemek tunya rosszindulatot sugároztak egyenest az enyémbe. Nem sokkal arrább egy másik hatalmas, hasonszőrű, csúf, sárral borított jószág suhogtatta lustán rojtos farkát. Sok ökörfogat mellett lovagoltam el az úton idáig, de senki sem említette, hogy indiai bivaly is akad errefelé, és a látvány most alaposan meghökkentett. Ettől kezdve gyakran találkoztam velük, főleg Erdélyben, iszapban dagonyáztak, vagy négyesével igába fogva hatalmas terheket húztak, hihetetlen lassúsággal és rosszindulattal. Megálltunk egy hídnál, amely Törökszentmiklósra vitt volna - a név a változatosság kedvéért a törökök, valamint egyúttal Szent Miklós emlékét is őrzi - és a jobbparton mentünk tovább, Szolnok felé. Szembejövő szekerek, jószágok sora, egy könnyű fogat és néhány lovas mutatta, hogy nemrég végződhetett a hetivásár. Nemsokára be is értünk egy város poros peremére, és hamar megtaláltam házat, amelyet kerestem. Dr. Hunyor Imre, egy pirospozsgás, jókedélyű ember, tudott a készülő megszállásról. Mindjárt átvitt egy szomszédjához - alighanem az állatorvoshoz - akinek volt istállója és körülkerített kifutója, és Malekot annak értő kezére bízta. Ahogy jöttünk el onnan, két mohó tekintetű vörös szetter szegődött a nyomunkba. Egy tacskó is csatlakozott hozzájuk. Aztán két juhászkutya jelent meg. Mikor végül egy egész alomnyi jólfejlett kölyök gurult és kecmergett oda 49
