Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Vajda Miklós: Az öreg író meg az ifjú vándor

Patrick Leigh Fermor

A Nagy Magyar Síkság

A Malek névre hallgató, lobogó farkú és sörényű szép pej csődör a ceglédi út mentén, egy kis akácosnál várt rám. Homlokán csillagot, egyik bokáján fehér harisnyát viselt, fejformája nem csekély arab beütésről tanúskodott. A lovászgyerek, aki idehozta, elmondta Bertának, hogy nemrégen patkolták, s hogy nem lesz vele gondom, kivéve azon a rövid szakaszon, amely az istállója közelében visz el. Holmimat beraktuk a nyeregtáskákba, összetekert kabátomat a kápára kötöztük. Berta Mickyvel és Timmel autón elvitte a fiút haza, én pedig még félórányit sem poroszkáltam ugyanazon az úton, máris visszaértek. Egy tölgyfa alatt piknikeztünk, utána ők elindultak Pestre, én pedig Konstantinápolynak, s addig integettünk hátrafelé, míg csak kölcsönösen el nem tűntünk egymás szeme elől a láthatáron. Április tizenharmadika volt. A tiszta, határtalan égen oly mozdulatlanul álltak a gyér felhők, mintha oda lettek volna horgonyozva az árnyékukhoz. A Nagy Magyar Síkság - magyarul Alföld - a legnyugatibb sztyeppe Európában, a Fekete- és Káspi-tengeri pusztaságok utolsó nyúlványa. A száz mérfölddel keletebbre fekvő, vadabb Hortobágy képeire emlékezve eleinte csalódtam, mert szántóföldeket és zsenge zöld búzatáblákat láttam, s valami magasabbra nőtt, halványzöld, hegyes levelű terményt is, amely aztán közelebbről kukoricának bizonyult. Láttam dohánytáblákat, gyümölcsösöket és fákkal körülvett farmházakat is. A művelt területek közt itt-ott nyájak járták a síkságot. Nem túlságosan messze juhok, disznók és marhacsordák legelésztek, s néhány mérföldenként falvakat lehetett látni. Azt a falut, amelyre fölhívták a figyelmemet, Alberti-Irsának* 1 hívták, ott lesz majd, úgymond, gondom a lóval. Malek csakugyan be is akart fordulni a dűlőútra, mely egy kapuhoz, s mögötte álló gazdasági épületekhez és magtárakhoz vitt, s azokon is túl, fáktól részben takartan, egy kastély sejlett - ott várta az istállója. Én azonban ragaszkodtam az egyenes irányhoz, mire sértett pillantások röpködtek hátrafelé; tudtam, hogy több más ló is ki van ott csapva legelőre, de Malek szenvedélyes nyerítéseire mégsem érkezett válasz - talán mert a lovászgyerek hallótávolon kívülre vezette őket. így aztán rövid kölcsönös akarati pengevillogtatások után szaporán tovább kocogtunk az úton. Lovas- és ökrösszekeret jóval többet láttam, mint autót. Hosszú, zötykölős szekereken cigányok utaztak, cókmókjuk csörömpölése messzire hallatszott. Le-letértem balfelé az útról, s kisebb dűlőkön, ösvényeken mentem tovább, ahol hamarosan megritkultak a farmok és a házak. Volt köztük néhány nád vagy zsupfedeles, fonott vesszőkerítéssel körülvett, erősen lerobbant épület, de legtöbbje tiszta és takaros volt, vastag falaikat, talán a Húsvét tiszteletére, frissen meszelték fehérre, lábazatuk azonban köröskörül színes volt. Egy célszerű, földbeRészlet az Erdők s vizek közt címmel az Európa Kiadónál 2000-ben megjelenő könyvből

i Mai modern térképemen Irsát látok, de a nevek néha változnak, és régi térképemnek ez a bizonyos négyzete a sok ki- és összehajtogatás folytán elrongyolódott, kiszakadt, és régesrég elveszett. Akkori hevenyészett napló jegyzetem „Alberti-Irsá"-t mond, ezért hát ennél maradok, s megkockáztatom.

40