Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 3. szám - Vajda Miklós: Az öreg író meg az ifjú vándor
vert fatörzs megkurtított ágaira - olyan volt, akár valami történelemelőtti kabátfogas - fazekakat és kanosokat aggattak, egy másikon fehér tyúkok gubbasztottak foltos kakasukkal. A házakat kis párkányok emelték a síkság fölé, s ezeken asszonyok ültek háztartási munkába merülve, és pletykáltak. Az egyiken hosszú szövőszék állt, s azon hirtelen kettéváló piros-fehér mintájú anyag készült, fejkendős öregasszony dobálta a vetélőt a feszes láncfonalak közt, melyeket kattanva váltogatott a lábítóval, az új vetüléket pedig fésűhöz hasonló nádszerszámmal ütögette le. Mikor meglátott, köszönésemre abbahagyta, s így válaszolt: „Isten áldjs." Mikor rájött, hogy idegen vagyok, azt kérdezte: „Német?" Válaszom, hogy: „angol", udvarias zavart váltott ki, nem jelenthetett neki többet, mintha mondjuk Dartmoor közepén azt válaszolom valakinek, hogy „magyar". A ház mögül bőgés harsant, erre bekiáltott valamit az ablakon, mire kisvártatva megjelent egy lány-unoka egy pohár habos tejjel; mindketten mosolyogva néztek, amíg meg nem ittam. Lassan kortyolgattam, s azt gondoltam magamban: ezt a pohár tejet a Nagy Magyar Síkságon iszom, egy pejló hátán ülve! Alkonyaira a főváros és a nyugati dombság utolsó nyoma is eltűnt. Itt-ott erdővel tarkított, határtalan térség közepén jártunk, s ezt helyenként gémeskutak magányos és eleinte titokzatosnak tetsző, földbeszúrt függőlegesei tarkították. Ezek az őskori szerkezetek (az egyiptomi sivatagban shadoofnak hívják őket) két egymás mellé levert s kétméteres magasságban rúddal összekötött - vagy pedig egyetlen, villásra csonkolt - faderékból állnak, a rúd tengelyén több méter hosszú keresztrúd mozog. Ennek rövidebbik végére súlyokat - többnyire nagy köveket - kötöznek, amitől a tengelyen túli, többméteres hosszúságú rész a magasba mutat; ennek fölső végpontjáról pedig vödör függ. Ezt a két kéznek a rúdon váltogatva egymás fölé helyezésével lenyomják a kútaknába, miközben a rúd súlyokkal terhelt rövidebbik vége magasba emelkedik. Mikor a vödör leért a vízig, lazítják a rúdon a fogást, s a súly leszáll, a rúd pedig fölemel egy tele vödör vizet, amit aztán a fatörzsből vájt kenura emlékeztető marhavályuba öntenek. E magányosan ácsorgó függőlegesek síri el- hagyatottság hangulatát árasztják a pusztán; nappal ottfelejtett ostromgépeknek látszanak, a csökkenő alkonyi fény pedig bitófákká vagy pedig a Hieronymus Bosch képein látható, kerékben végződő póznákká változtatja őket, melyeken a magasban keselyűk marcangolják a kerékbetörten fölfeszített tetemeket. Az estét valósággal betöltötte e libikókaszerkezetek nyikorgása. Az egyiknél, egy romos farmház mellett, amelynek kéményén gólya fészkelt, lóról-szállt gulyások tevékenykedtek. Térdigérő, fekete csizmájukon kívül viselt, bő, fehér vászongatyájuk lábszárközépig ért. Éppen végeztek már egy különleges, sá- padtszínű, nagy csorda itatásával. A hatalmas fesztávú és csaknem teljesen egyenes szarvú állatok dobogása, bőgése és fölvert pora mindent elborított. Mikor a gulyások nyeregbe szálltak, üdvözlésül integettem nekik, mire szertartásosan megemelték fekete kalapjukat és körbefordultak a lovakkal, majd megsarkantyúzták őket, és kócos fehérszőrű kutyáikkal együttműködésben a csorda nyomába eredtek. Ott kaptattak vagy ügettek aztán az állatok mögött, és hosszú ösztökékkel terelgették az elbitangolókat. A lenyugvó nap szépen kirajzolta körvonalaikat. A porfelhő aranyló párájában hosszú árnyékot húztak maguk után, úgy vonultak nyugat felé vad kiáltások, kutyaugatás, szarvkoppanások és kolompszó közepette. A kéményre leszállt a gólya mellé a párja, talán miután valami nyugodtabb oázisban bekapta utolsó aznapi békáját, én pedig tovább kocogtam keletnek, a síkság sötétebbik vége felé. A felhők elképesztő rózsaszínre váltottak. De ez a szín semmiség volt ahhoz képest, amilyenné a hátam mögött változott az ég! Az Alföld végtelen síkja alkonyaikor olyan felhő-drámák színpadává válik, melyeknek leírását még megkísérelni is veszedelmes. Vontatott mozgásban alászálló, megtorpant, roppant hadseregek, huszárnélküli lovasszázadok izzó, kénköves lagúnákban, ahol őrtornyok roskadnak lomhán össze és lángoló, sokevezős gályák rajai feketülnek el a lassú süllyedés előtt. És akkor elkezdődik a napnyugati fekete vonulás... de elég már a szóból. 41
