Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 3. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (III. rész) (Fordította: Szenyán Erzsébet)
- Nem mehetek kórházba - válaszoltam. - Nincs rá pénzem. (Egy hónapi kórházi ápolás többe került, mint az én negyedévi fizetésem).- Akkor haza kell menned - mondta Doyle.- Nem mehetek haza - válaszoltam. Ereztem, mennyire emészt a láz, szomjas voltam, rosszullét fogott el. Azonnal úgy döntöttem, hogy mindent elmondok a doktornak. Kezdettől fogva bizalmat éreztem iránta, biztosra vettem, hogy meg fog érteni. Elmondtam neki, hogy ez az afrikai kiküldetés életem nagy lehetősége. Hogy az én országomban először fordult elő ilyesmi: még sosem volt állandó tudósítónk a fekete Afrikában. Hogy a szerkesztőségemnek igen sok utánajárásába került az én kiküldésem, de a szerkesztőségem szegény, mert nálunk a dollár aranyat ér, és ha értesítem Varsót a betegségemről, nem fogják tudni fizetni a kórházat, hanem hazarendelnek, és már soha többé nem térhetek ide vissza. És az, ami életem álma volt - az afrikai tudósítói munka - örökre szertefoszlik. A doktor mindezt szótlanul hallgatta. Járkáltunk tovább a pálmák, bokrok, virágok között, de bennem akkor a trópusok minden szépségét megmérgezte a kétségbeesés és a vereség érzete. Sokáig tartott a csönd, Doyle morfondírozott, mérlegelt magában valamit, végül megszólalt:- Tulajdonképpen csak egy megoldás kínálkozik. Reggel ott voltál a városi rendelőben. A szegény afrikaiak járnak oda, mert ott ingyenes a gyógyítás. A körülmények, sajnos, eléggé lehangolóak. Én elég ritkán rendelek ott, mert az egyetlen tüdőgyógyász vagyok ebben az egész hatalmas országban, ahol a tüdőbaj népbetegségnek számít. A te eseted eléggé tipikus: az erős malária annyira legyengíti a szervezetet, hogy utána az ember könnyen elkap bármilyen más betegséget, igen gyakran éppen a tuberkulózist. Holnaptól felírlak a rendelő betegeinek listájára. Ezt megtehetem. Bemutatlak a személyzetnek. Mindennap injekcióra fogsz járni. Megpróbáljuk, hátha sikerül. Doyle doktor személyzete két ember volt, valójában mindent ők csináltak - takarítottak, injekciót adtak be, de leginkább a betegek irányításával foglalkoztak. Volt, akit beengedtek, másokat viszont, ki tudja, miért, már a küszöbről elkergettek (a korrupció gyanúja föl sem merült, hiszen itt senkinek sem volt pénze). Az idősebb, testes férfit Edunak hívták, az alacsonyabb, izmos férfit pedig Abdullahinak. Számos afrikai közösségben szokás, hogy az újszülöttet valamilyen, a gyermek születésekor megtörtént eseményről nevezik el. Az Edu név az education szó rövidítése, mert pont azon a napon nyitották meg Edu falujában az első iskolát, amikor ő született. Ezért aztán ott, ahol a kereszténység és az iszlám még nem honosodott meg, a gyermekeknek adott nevek gazdagsága végtelen volt. A felnőttek költészete fejeződött ki abban, hogy gyerekeiknek olyan nevet adtak, mint Üde Hajnal (ha a gyermek hajnalban született) vagy Akácfa Árnyék (ha akácfa árnyékában jött a világra). Az írástudatlan társadalmak a nevek segítségével örökítették meg régebbi vagy közelebbi történelmük eseményeit. Ha egy gyermek akkor született, amikor Tanganyika elnyerte függetlenségét, akkor a neve Függetlenség (szvahili 34
